szerző:
MTI

Tizenkét európai uniós tagország 42 egészségügyi, fogyasztóvédelmi, illetve szülőket tömörítő szervezete, köztük az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) azt kérte az EU egészségügyi biztosától, hogy függessze fel hat élelmiszerszínezék használatát, amelyeket összefüggésbe hoztak a gyerekek hiperaktivitásával.

Ezek az élelmiszerszínezékek a következők: E102 tartrazine, E104 kinolinsárga, E110 narancssárga, E122 azorubin E124 neukokcin, E129 allura vörös AC.
 
A fogyasztók érdekeit védő felhívás válasz az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (European Food Safety Agency - EFSA) véleményére, amelyet egy brit kutatás nyomán adtak ki. Ebben az EFSA elismeri, hogy összefüggés lehet a fenti színezékek és a gyermekek hiperaktivitásának erősödése, illetve csökkenő figyelmük között, mégis úgy ítéli meg, hogy nincs alapja a további intézkedésnek.
 
A 42 aláíró szerint amennyiben az Európai Bizottság nem cselekszik, úgy a fogyasztók egészségét teszi kockára, egyben az EFSA állásfoglalása ellentétes azokkal a célokkal, amelyek miatt a szervezetet létrehozták és figyelmen kívül hagyja a "kötelező elővigyázatosság" elvét.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kulcsár Hajnal (hvg.hu) Plázs

Mivel E-tetnek minket?

Nehéz olyan élelmiszert leemelni a boltok polcairól, amiben egyáltalán nincs adalékanyag: ha végigfutjuk a csomagolásán található összetevők listáját, aligha lesz E-számmentes. Mit takarnak ezek a kódok, miért lángolnak fel újabb és újabb viták velük kapcsolatban, illetve árthatnak-e az adalékok az egészségünknek? Szakembereket faggattunk.

hvg.hu Plázs

Mit tegyünk, ha hiperaktív a gyerek?

Magyarországon egy-három százalék a hiperaktív gyerekek száma, körülbelül minden iskolai osztályban van egy, esetleg két érintett. Mennyi esélye van ma egy koncentrációs zavarokkal küzdő gyermeknek a beilleszkedésre, boldogulásra? A hvg.hu utánajárt.

Medipress Plázs

Milyen következményei lehetnek a hiperaktivitásnak?

A hiperaktív fiatal lányok későbbi életük során gyakrabban szoknak rá a dohányzásra, és teljesítenek alul a tanulásban, valamint a munkahelyen, mint egészséges társaik - derült ki nemrég a Montreali és Londoni Egyetem közös kutatásából.

Elment Elton John hangja, félbe kellett szakítania a koncertjét

Elment Elton John hangja, félbe kellett szakítania a koncertjét

A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz

A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz

6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában

6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában

Orbán addig feszítette a húrt, hogy most nagyot kell mondania

Orbán addig feszítette a húrt, hogy most nagyot kell mondania

Közel 4 százalékponttal csökkent egy év alatt az államadósság

Közel 4 százalékponttal csökkent egy év alatt az államadósság

Visszalépett egy független jelölt a dunaújvárosi országgyűlési képviselő-választástól

Visszalépett egy független jelölt a dunaújvárosi országgyűlési képviselő-választástól