Creative Commons

Korán reggel indultunk Budapestről pár napra Olaszországba, a buszon hamar elnyomott az álom, csak Toszkánában ébredtem fel újra. Álmosan botorkáltam az idegenvezető után Pisa utcáin, mígnem a városfal mögül életem egyik legmeghatározóbb képe tárult elém. A Csodák terén (Campo dei Miracoli) álltam, és nem tudtam betelni a látvánnyal.

Megannyiszor láttam már a pisai ferde tornyot (Campanile, Torre pendente, Torre di Pisa) tévében vagy könyvekben, azt gondoltam, nem fog meglepetést okozni. Nem is maga a torony, hanem a monumentális tér látványa nyűgözött le teljesen – a pisai ferde torony ugyanis csak egy az itt álló épületek közül. Eddig úgy gondoltam, hogy a Torre di Pisa különlegessége ferdeségében rejlik, de hamar rá kellett döbbennem, hogy ez a tér hófehér, carrarai márványborítású épületeivel még egy szögegyenes toronnyal is párját ritkítaná. A pisai román stílusban épült Dóm (Duomo) mellett nem szabad kihagyni a különleges akusztikájú keresztelő kápolnát (Battistero) és az ugyancsak lenyűgöző szépségű temetőt (Camposanto) sem. A térhez rengeteg történet és legenda fűződik, ki ne hallott volna Galilei fizikai kísérleteiről, arról, hogyan tudták a torony további dőlését megakadályozni, vagy arról, hogy a keresztelő kápolna déli kapuja miért kapta a paradicsom kapuja nevet Michelangelótól.

Első élményem örök szerelembe ejtett Olaszországgal. Bár Itália szinte valamennyi vidékét bejártam, mindig visszatérek Toszkánába, hiszen ez a régió jelenti számomra a hamisítatlan olasz életérzést, azt a bizonyos dolce vitát, ami miatt feltehetően nem csak én kelek újra és újra útra. És bizony van is mindig még mit fölfedezni az ország legnagyobb tartományában, hiszen egymást érik itt a történelmi és természeti értékeket hordozó vidékek.

Creative Commons

Toszkána fővárosa, a reneszánsz bölcsőjeként emlegetett Firenze kötelező program minden utazónak. A város kapujára a sok turista miatt bátran kitehetnék a megtelt táblát, én azonban úgy gondolom, nincs az az embertömeg, ami miatt érdemes lenne lemondanunk Firenze páratlan szépségeiről. Bár már tucatszor látogattam el a városba, mégis mindig végigjárom a kezdők útvonalát a dóm tértől a Városházához (Palazzo Vecchio) majd onnan a messze földön híres Öreg hídhoz (Ponte Vecchio). A Ponte Vecchión apró ötvösműhelyek míves ékszereikkel csábítják a vastag tárcájú turistákat, én azonban inkább a város ékességeire költöm pénzemet. Az Uffizzi képtárban Botticelli Vénusza, a Pitti-palotában a gazdag gyűjtemény mellett a Boboli-kert is vár rám. S bár Firenze sosem fogy ki a látnivalókból, nem szabad a kedvéért elmenni Toszkána többi városa mellett sem. Mert bizony igazi ínyencségek várnak még ránk.

Egyik személyes kedvencem Siena. A 7-800 éves téglavörös házakkal szegélyezett utcákon bolyongva teljesen átadhatom magam a gótikus hangulatnak. Különösen Palio idején, évente kétszer elevenedik meg a középkor, amikor a különböző próbákkal összekötött lóversenyen a város negyedei csapnak össze a győzelemért. A versenyt a városháza előtti téren, a Piazza del Campón tartják. A kagyló alakú tér a város egyik legnagyobb látványossága, ahol másokhoz hasonlóan én is szívesen süttetem magam a napon. Nem Siena az egyetlen toszkán város, ahol megállt az idő. Sétálni San Gimignano utcácskáin ugyancsak felér egy időutazással. Az autós forgalom elől teljesen elzárt városka arculatát tizenhárom épségben megmaradt tornya határozza meg egyfajta középkori Manhattan benyomását keltve az utazóban. A középkori hangulat Luccába is elkísér. Az óvárost egy négy kilométer hosszú városfal övezi, amelyen akár végig is sétálhatunk. A város szenzációja a Piazza dell’Anfiteatro. A római kori amfiteátrum romjaira épült házak különleges formát adnak a térnek, melyen egymást érik a jobbnál jobb vendéglők és kávéházak, és ahol sosem mulasztok el meginni egy forró csokoládét. A nem messze található Palazzo Cenamiban láttam életem egyik legérdekesebb kiállítását. Az interaktív múzeum Leonardo da Vinci közel negyven találmányának, köztük a bicikli, a helikopter vagy a tank modelljét mutatja be. 

Creative Commons

A mester Toszkána igazi büszkesége. Szülőháza a közeli Vinci külvárosában, Anchianóban várja a látogatókat, alapfokú iskoláit is itt végezte. Tanulmányait később Firenzében folytatta, ahonnan aztán egészen Franciaországig jutott. Toszkána másik nagy szülötte Giacomo Puccini. Szülőházát Luccában, későbbi otthonát pedig a biciklivel is könnyedén elérhető Torre del Lagóban láttam, ahol minden nyáron operafesztivállal ünneplik a zeneszerző életművét. Ha az ember már kerékpárra száll, nem érdemes itt megállnia. Irány a tengerpart, ott pedig Viareggio! Egy gyors mártózás után végigsétálok a városka főutcáján, ahol gyönyörű szecessziós épületek idézik a századforduló hangulatát. Viareggiótól majdnem Livornóig az egész tengerpart védelmet élvez, a természet itt háborítatlanul burjánzhat. Az Arno ezen a szakaszon éri el a Ligúr-tengert, gazdag madárvilágával és jellegzetes növényeivel egy kiadós séta során ismerkedhetünk. A tengerpartról könnyen eljuthatunk Napóleon száműzetésének színhelyére, Elba-szigetére. A legnagyobb toszkán sziget ugyancsak mesés vidékeit kisvasúttal fedezhetik fel az idelátogatók, több ásványtani múzeumában órákig is el lehet gyönyörködni a természet remekműveiben.

Nem esett szó ezidáig a természet más típusú remekeiről – pedig Toszkána igen híres jó boráról. Kalandozásaim során vétek lett volna kihagyni egy kis pihenőt Chianti egyik hűvös pincéjében. Radda in Chiantiban a Castello d’Albolában nemcsak a borkészítés évszázados hagyományaiba tekinthettem bele, de a kóstoló során a minőségi borok mellett a tájék tipikus ételeit is megízlelhettem. Természetesen nem tértem haza sem üres kézzel: vásároltam egy fiascoba, szalmafonatos kosárkába helyezett, széles szájú palackba töltött bort. Hideg téli estéken, ha nincs módom Toszkána tájain barangolni, a zamatos vörösbor kortyolgatása közben irigykedve nézem a Diane Lane alakította Francest, hogy ott élhet. Így próbálom felidézni a Napsütötte Toszkána adta örömöket.

Molnár Kata Orsolya