Az egészségüggyel foglalkozó közgazdászok előszeretettel emlegetik a fogápolást, amikor Svájc kerül szóba. Az alpesi ország polgárai ugyanis példásan törődnek a fogaikkal. Ennek egyik (alighanem a legfőbb) oka az, hogy csaknem minden fogkezelés önköltséges. "Amióta a tb nem fizet mindenért, a svájciaknak jók a fogaik. Hogy miért? Azért, mert a fogpótlás nagy mértékben függ a megelőzés mértékétől" - mutatott rá Bert Rürup, a német kormány gazdasági tanácsadója.
   
Svájcban a páciensnek különösen sok egészségügyi ellátást kell a saját zsebéből fizetnie, nem csak a fogászati kezeléseket. 1996 óta az alpesi állam minden polgárára érvényes a kötelező alapbiztosítás, amely azonban csak a legszükségesebb ellátásokat fedezi. Az emberek 90 százalékának van ezen felül kiegészítő biztosítása az alapellátást meghaladó szolgáltatásokra. A saját egészségért viselt felelősség tehát nagyobb szerepet játszik, mint német földön.
   
További különbség a két ország között, hogy Svájcban a szegények és a gazdagok közötti újraelosztás kizárólag az adórendszer feladata. A magasabb jövedelműek - Németországgal ellentétben - nem fizetnek magasabb tb-járulékot. Egyedül a szociálisan hátrányos helyzetben lévőktől szed be a tb-pénztár valamivel alacsonyabb összeget.
   
Összességében azonban az egységes tb-járuléknak köszönhetően, jóval tisztábban látszik az, hogy a társadalom egyes szereplői mekkora szolidaritási járulékot fizetnek. Németországban a szakemberek már rég nem képesek átlátni a különböző szociális járulékok és illetékek hatásmechanizmusát. Az, hogy valaki menyit kap az államtól, vagy pedig mennyit kell visszaadnia az államnak, olyan sok egyedi tényezőtől függ (családi állapot, lakástulajdon, stb.), hogy az elosztás lényegét szinte lehetetlen általános érvényűen megfogalmazni.