Majdnem fél évvel indulását követően már több mint négyezer kilométer van Dávid lábában, és túlzás nélkül állíthatja: szinte több élmény érte e néhány hónap alatt, mint élete első harminc évében. Mint mondja, erősebbnek érzi magát, mint valaha. Minderről a szülők beszámolója alapján tudhatunk, akik hetente skype-on, mobiltelefonon tartják a kapcsolatot fiukkal.
   
Dávid alaposan felkészült a vakmerőnek tetsző hosszú kalandra, így aztán nem érték váratlanul azok a kényelmetlenségek és kellemetlenségek sem, amelyek már az első hónapokban érték őt. Igaz, bőven volt része váratlan figyelmességekben is. Vajdasági magyarok vendégelték meg útja során, volt, kedvesen befogadták őt éjszakára, sőt a ruháját is kimosták. Általában sátorozik, családoknál, templomokban, mecsetekben kap szállást, vagy a CouchSurfing nemzetközi hálózat tagjai fogadják be éjszakára, vendégelik meg, sőt olykor még elemózsiával is ellátják. Szófiában azonban egy óvatlan pillanatban elemelték fényképezőgépét az első hetek néhány felejthetetlen képével.
   
Kemény télben indult el Budapestről, a márciusi tavaszban bandukolt Bulgária vidékein, aztán egy váratlan európai hidegfront keleti vége negyven centis hóval fogadta Törökországban. Március végét már Isztambulban töltötte, ahol volt ideje megpihenni és megszervezni a következő hónapokat. Szívós utánjárással kilencvennapos török tartózkodási engedélyt szerzett, és sikerült megkapnia az iráni vízumot is. A pakisztáni belépési engedély beszerzésével azonban nem járt sikerrel. Megfogadva a helyiek tanácsát, Isztambulból nem közvetlenül Irán, s ennél fogva az Anatóliai-fennsík felé vette az irányt, hanem maradt a Fekete-tenger partján, és Grúzia, majd Jereván lett a következő célállomás. Időközben szakállt növesztett, így aztán Törökországban többen kurdnak, Grúziában pedig tádzsiknak nézték.
   
Naponta 24-35 kilométert gyalogol, többnyire főutak mentén, s eddig csak néhány alkalommal kellett stoppal kamionra vagy kisteherautóra felkéredzkednie, hogy elérje aznapi, biztonságosnak számító úti célját. GPS helyett térképet, iránytűt használ, internetkávézókban írja meg e-mailjeit, videokamera helyett olcsóbb fényképezőgépet használ, melynek pótlása isztambuli feladat volt.
   
Dávid imád gyalogolni. Sokhelyütt megfordult már a világban, beszél angolul, németül, franciául, spanyolul, olaszul, úgy érezte, képes akklimatizálódni minden környezetben, s életkora, egészségi állapota, testi adottságai  is alkalmasak arra, hogy nekivágjon. Indulása előtt négy hónappal már szinte csak az utat tervezte s teljes körű egészségügyi vizsgálaton esett át. Megkapta a legfontosabb védőoltásokat, beszerezte a szükséges gyógyszereket is. Gondosan megválasztotta, mit pakol tizennégy kilogrammos hátizsákjába a tartalékbakancstól az elsősegélykészletig. Övére pedig túlélőkészletét csatolta késtől a speciális tűzszerszámig.
   
Jelenleg Dubaj irányába gyalogol. Annak érdekében, hogy elérje a gazdag arab várost, hajóra kell szállnia. A nagyobb hajóút azonban onnan India felé vár rá. India után következik Délkelet-Ázsia, az ázsiai-óceániai térség utolsó állomása pedig Manila lesz. Dávid a tervek szerint ide az indulást követő tizenkilencedik hónap elteltével, 2011 őszén ér majd el.