hvg.hu: Hetven millió eladott lemezzel, évi kétszáz koncerttel az egyik legnépszerűbb zongorista. Zavarja, hogy kommersznek tartják a zenéjét?

Richard Clayderman: Mindenki azt gondol, amit akar. Fogyasztható zenét játszom, akár saját szerzeményeket adok elő, akár örökzöldek, filmzenék, musicalek vagy jazz klasszikusok átiratait játszom. Varietéművésznek tartom magam, melodikus könnyűzenei előadónak. Harmincöt éve szórakoztatom a közönséget, emberek százezreit.

hvg.hu: Konzervatórium, komolyzenei képzés, zongoraversenyek. A klasszikusoktól miként jutott el a könnyebb műfajokig, minek a hatására váltott?

R.C.: Öt éves korom óta ismerkedem a hangszerrel, az első zongorámat a nagyapámtól kaptam. Apám a párizsi konzervatóriumban tanított, azt szerette volna, ha koncertzongorista válik belőlem. Tizenhat évesen zongoraversenyeket nyertem, és símának tűnt az út egy klasszikus zenei karrierhez. Csakhogy közben elkapott a pop és a barátaimmal összehoztunk egy rockzenekart.

Volt egy-két fellépésünk, de nem volt sikerünk. Amikor apám beteg lett, anyagi nehézségeim támadtak, így kénytelen voltam valami gyorsan fizető munka után nézni. Nappal egy bankban dolgoztam, esténként pedig énekeseket kísértem, többek között Michel Sardou-t és Johnny Hallyday-t. Gondolom, ismerik ezeket a kiváló művészeket.

Richard Clayderman a budapesti operabál megnyitóján 2008-ban

Stiller Ákos

hvg.hu: Az életrajza szerint kezdetben irtózott a szólókarrier gondolatától.

R.C.: Nem volt elég önbizalmam, ezért semmilyen határozott elképzeléssel nem rendelkeztem a jövőt illetően. A szerencsének köszönhetem, hogy radikálisan megváltozott az addigi életem: a későbbi producerem, Olivier Toussaint zongoristát keresett egy romantikus balladához. Ez volt a Ballade pour Adeline, amit Paul de Senneville a lánya születésére írt. Minden elképzelésemet túlszárnyalta az Adeline fogadtatása.

hvg.hu: Lényegében ennek köszönheti a befutását: huszonkét millió példányban kelt el a lemezfelvétel. A nevét is megváltoztatta ezután, hiszen eredetileg Philippe Pagés-nek hívják.

R.C.: A producerem ötlete volt, hogy a nemzetközi piacon célszerűbb kevésbé spanyolos hangzású névvel érvényesülni. Apám spanyol- francia, anyám elzászi német, de a felmenőim között vannak svédek is. Végül a német dédanyám családnevére, a Claydermanra esett a választásom.

hvg.hu: Mindenféle jelzőkkel illették már az újromantika apostolától a romantika hercegéig. Ez utóbbit Nancy Reagannek köszönheti. Minek tudja be, hogy bárhol lép fel, minden korosztály vevő a stílusára, a színpadi megjelenésére, a játékára? Ahhoz mit szól, hogy szokták a szupermarketek Mozartjaként is nevezni?

R.C.: A kellő időben, a kellő helyen, a megfelelő közönség előtt kell játszani : szerintem sok múlik a szerencsés véletlenek egybeesésén. Soha nem akartam görcsösen a sikert. Franciaországban sokáig gyanakodva fogadták a külföldi sikereimet. Nem vitás, hogy nagyon sok tehetséges zongorista van, mint ahogy tudom, hogy vannak nálam tehetségesebbek, akik a huszadrészét nem érik el annak, amit én elértem. A szupermarketek Mozartja lennék? Hm.

hvg.hu: Milyen szerepet játszik az életében a romantika?

R.C.: Nem felvett szerep nálam az érzelmesség. Mindent érzelmi alapon közelítek meg, mindamellett, ha tetszik: „ unalmas” vagy szelíd romantikus vagyok abban az értelemben, hogy ha egyszer elköteleztem magam valaki vagy valami mellett, ahhoz hűséges vagyok. A feleségem és a két gyerekem mindennél fontosabbak a számomra. Manapság iszonyatos hiány mutatkozik a valódi érzelmek kimutatásában, felvállalásában.

A művészvilágban sokan zaklatásnak veszik a rajongók közeledését. Számomra ez nem jelent problémát. Főleg, ha idősebbek vagy gyerekek fordulnak hozzám, minden kérésnek, megkeresésnek igyekszem eleget tenni.

hvg.hu: A bécsi Staatsopertől a Monte Carló-i színházon át a londoni Wembley stadionig szinte minden nevezetes helyszínen koncertezett. Ennyi év után tud még különbséget tenni országok, városok, fogadtatás között?

R.C.: Nagyobb tétje van, amikor nevezetes alkalmakról vagy ügyekről van szó, mint az árva gyerekek, a cunami vagy a japán földrengés áldozatainak a megsegítése. Ettől függetlenül nincs különbség, a hallgatóságot bárhol ugyanaz a tisztelet és minőség illeti meg.

hvg.hu: A fehér zongora a romantikus hatáskeltés eszköze?

R.C.:  Játszottam már eleget fekete zongorán, amikor egy napon a genfi hangszerkészítő barátom előállt azzal az ötlettel, mi lenne, ha a fehér színt választanám. Szó se róla, bejött, különösen fehér szmokinggal társítva. Míg a fekete elnyeli a színeket, komor és ünnepélyes hatást kelt, és igazán hatásos a balladai hangvételhez, addig a fehér valamiféle tisztaságot, reményt, fényt sugároz. A lelkiállapotomra és a közönségre is jobb hatással van, ha fehér zongorán játszom.

hvg.hu: Minek tulajdonítja, hogy az ázsiai országokban valóságos nimbusz övezi: több mint hatszáz koncertet adott Japánban, Kínában egynesen minden idők legismertebb zongoraművészeként ünneplik?

R.C.:  A leghálásabb közönséggel az ázsiai és a dél-amerikai országokban találkoztam. Talán azért van akkora népszerűségem ezekben az országokban, mert egyrészt arrafelé az emberek nyitottabbak, kevésbé fertőzte meg őket a nyugat-európai és amerikai gyorsfogyasztó szemlélet, másfelől az igényes show-műfajjal sincsenek annyira elkényeztetve. Rengeteg emlékezetes, felkavaró élményben volt részem, különösen Kínában, ahol már hagyomány, hogy a koncertjeimre meghívok ottani tehetséges fiatal muzsikusokat. Ezáltal fellépési lehetőséget biztosítok nekik, a magam módján hozzájárulok a képzésükhöz. A jótékonysági koncertjeim bevételét gyakran ajánlom fel fiatal zenei tehetségek továbbtanulására.

hvg.hu: Miként tudja összeegyeztetni a folyamatos útonlétet, turnézást  a családi élettel?

R.C.: Erről a feleségem mondhatna többet. A gyerekeim már felnőttek. A lányom férjhez ment, a fiam is külön költözött már, sportmenedzserként tevékenykedik. Az évből legalább négy hónapot otthon töltök. Teljesen átlagos életet élek, a gyakorlás mellett sportolok, kertészkedem vagy az ügyeimet intézem. Farmerban és trikóban járok, úgyhogy négy hónapig felismerhetetlen vagyok.