Évezredeken át az álmokat az istenektől jövő üzeneteknek hitték. A hadvezérek, császárok elképzelhetetlennek tartották, hogy bármiféle döntést hozzanak az álomfejtők tanácsa nélkül. A szent iratokban számos profetikus álommal találkozhatunk. Egyes muszlim népek a mai napig turbánt viselnek, hogy megvédjék szellemüket a betolakodóktól, vagy az álombéli utazás során való eltévedéstől. A maszájoknál tilos felébreszteni az alvót, nehogy a kóborló lélek elveszítse a testet.

A mai nyugati ember, ha egyáltalán foglalkozik álmaival, akkor leginkább önismeretének elmélyítésére használja azokat. Életünk során legalább egyszer feltesszük magunknak a kérdést: „Ki vagyok én?”. Ismernünk kell személyiségünk alkotóelemeit, saját határainkat, lehetőségeinket, a legmélyebb vágyainkat és motivációinkat ahhoz, hogy reálisan ítéljük meg helyünket és szerepeinket a világban, egyéni képességeinket, s az emberekre gyakorolt hatásunkat. Önmagunk megismerése egyben a világ megismerése is. Mit nyerhetünk az álmainkból, ha tudatosan figyelünk rájuk?

• Önbizalmat, hitet saját képességeinkben, lehetőségeikben
• Feloldozást a szorongások alól
• Kreativitást
• Hatékonyabb problémamegoldást, új ötleteket
• Mélyebb önismeretet
• A kontroll érzését saját magunk felett
• Örömöket, gyönyört, összetett személyiséget

Sínek felett repülni

Életünk során különböző feladatokkal kell megküzdenünk, az ezekhez kapcsolódó szerepeinket felismerhetjük az álmok mélyebb elemzésével. A „nagy álmok” az életszakaszok váltásánál jellemzőek. Lássunk egy olyan álmot, amelyet egy 18 éves lány a születésnapja után néhány nappal látott:

„Egy vonaton utazom anyámmal. Leszállok egy állomáson, de a táskám anyunál marad, benne a gyermekemmel. (Van gyermekem?) Bulizni megyek a barátaimmal, egyszer csak megszólal a telefonom. Egy síron túli hang – az anyám – nagyon lassan és körülményesen elmondja, hogy a gyermekem elveszett, kiesett a vonatablakon két megálló között. Nagyon ideges leszek, elindulok a kicsi megkeresésére. Repülök a sínek mellett a két állomás között, és a terepet pásztázom. Egy pillanatra a magasból megpillantom a táskámat, de mire közelebb szállok, eltűnik. Nincs meg a gyerek, nagyon sírok. Anyám azzal vigasztal, hogy biztosan ott lesz valahol, és hogy nem halhatott meg. Nagyon dühös vagyok anyura, hogy elvesztette a kicsikémet. Sírva ébredek.”

Shutterstock

A szimbólumokat szabad asszociációs módszerrel, az élethelyzet kontextusába helyezve elemeztük. A lány maga határozta meg a jelentéseket, és úgy fűzte össze, hogy mindent kimondott, ami az adott jelképről eszébe jutott. A vonat az anyjával való közös életút szimbóluma ebben az álomban. A lány egy állomásnál – a nagykorúsága idején – kiszáll, és önálló útra indul. A saját útjára. Ebben az álomban elveszett gyermeki énjét keresi, siratja. Az anyján kéri számon, mert ő az a személy, akinek a szemében ő mindig gyermek marad (a gyermek nem halhatott meg, ott lesz valahol).

Ez az év számára nemcsak a hivatalos nagykorúságot jelenti, de az érettségit, a pályaválasztást, a döntéseket is. Egy életszakasz – a gyermekkor – lezárult. A megnövekedett felelősség szorongással tölti el. Az álom beszámolója után azt is elmondta, hogy nemcsak az anyja miatt volt dühös, hanem lelkiismeret-furdalást is érzett, amiért ő bulizni ment, és otthagyta a gyermekét. A táskában hagyott csecsemő egy befejezett korszakot jelent, a táska jelképezi, hogy gyermeki énünket mindig magunkban hordozzuk. A leány az anyjára bízta emlékeinek megőrzését. Ő ezt már csak a magasból szárnyalva tudja újra megtalálni, mert most az a feladata, hogy repüljön. Nem véletlen a párhuzam a közismert szólással: „kirepül a családi fészekből”. Ezt az álom szó szerint megjelenítette.

Szerepcserék

A gestaltpszichológia, a 20. század elején körvonalazódó, főként az észleléssel foglalkozó német pszichológiai irányzat úgy tartja, hogy az álom minden egyes figurája az álmodó személyiség-részeinek kivetülése. Ezek olyan összetevőink, melyek a lélek mélyén szunnyadnak. Még azok az álomalakok is mi vagyunk, akiket rokonaink, barátaink képében álmodunk meg. Külsejüket az álom azért veszi kölcsön, mert az a konkrét személy reprezentálja számunkra az adott tulajdonságot, energiát, amit a tudattalan éppen megmutatni kíván. Ezzel a kreatív álomértelmező technikával életre kelthetjük és aktiválhatjuk a használaton kívüli mentális funkcióinkat, ezzel megnövelhetjük személyiségünk képességeit. Az elemzést a következőképpen végezzük:

• Az álom történetét az álmodó minden esetben jelen időben meséli el. Ezáltal mintegy újraéli az álmot.
• A következő lépésben szerepcserével belebújik minden álomalak bőrébe, és elmondja, mit érez.
• Harmadik lépésben minden szereplővel párbeszédet alakít ki, úgy, hogy ő maga a kérdező és a válaszadó is, az adott alak képében. Ez a beleélési technika olyan helyzetek érzelmi megtapasztalását is lehetővé teszi, amelyekben korábban el sem tudtuk volna képzelni magunkat. Az elfojtott én-részeinket így újra integráljuk, energiáinkat visszavezetjük a viselkedésrepertoárunkba.

Vakációzó elmék

Álomban a fantázia kiszabadul az elvárások kontrollja alól, az elme „vakációra megy”. A személyiség az egész álomképet betöltő, mindenben feloldódó laza szerkezetté válik. Az így felszabaduló érzelmek és asszociációk szabad, játékos, abszurd megnyilvánulásai nem csupán reproduktívak, hanem igen produktívak is. Sok művész és tudós számolt be álomban született ötleteiről. Az ébrenléti tudásuk emlékezetraktárából merítik az anyagot, de a szokványos gondolkodástól teljesen eltérő módon kapcsolódnak össze az információk. A kincses sziget íróját, Robert Louis Stevensont, a 19. századi skót orvos-regényírót például gyermekkorában visszatérő rémálmok gyötörték. Egyetemi évei alatt már egy egész könyvre való álomnaplóval rendelkezett, melyben lejegyezte rettenetes lelki küzdelmeit. Pszichoterápiára járt, melynek hatására ritkábbá váltak a kínzó lidérces álmok, de a tehetetlenség érzése mégsem hagyta nyugodni. Az évek során kifejlesztett egy olyan technikát, amellyel megváltoztatta álmai tartalmát. Kis emberkéket képzelt el elalvás előtt, akiket segítségül hívhatott veszély esetén. Ha félt, akkor ezek a védelmezők meséltek neki, hogy megnyugtassák. Egy idő után a teremtményeivel, akiket Brownie-knak nevezett el, izgalmas történeteket kerekített álmaiból. A Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című, 1886-ban megjelent művét a saját bevallása szerint nekik köszönheti.

Nógrádi Csilla álomkutató pszichológus cikkét a HVG Extra Pszichológia 2015/1. számában olvashatja, mely az álom és az alvás rejtelmeivel foglalkozik. Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat, melyben az elengedés művészetét, a gyász és az újrakezdés témáját járjuk körül. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!