Az iwiw és a hozzá hasonló közösségi oldalak létrehozását az az elgondolás vezette, hogy az emberek valószínűleg szívesen keresik majd meg a világhálón régi ismerőseiket, s veszik fel újra a kapcsolatot az egykori barátokkal, évek óta nem látott, távoli rokonokkal. Azt azonban senki sem gondolta volna, hogy a dolog fordítva is működhet: a couchsurfingnek nevezett utazás során a merész vállalkozók – egy rövid e-mail-váltás után – vadidegenek gondjaira bízzák magukat, s néhány napra igénybe veszik a vendégszeretetüket. Mivel a dolog az esetek nagy részében jól sül el, ezért nem csoda, hogy ma már több százezer ember választja a világlátásnak ezt a költségtakarékos módját.

Bár a couchsurfing (az angolul bátortalanabbul megszólalók kedvéért „kaucsszörfing” a helyes kiejtés, s magyarul „kanapéutazásként” szokták fordítani) köré ideológiát is kerítettek a kitalálói, s a béke és a népek közti barátság erősítőjeként értelmezik a különleges barangolási formát, a szörfözők zöme elsősorban az ingyenes szálláslehetőség miatt találja vonzónak a lehetőséget. A tagság elnyeréséhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, amelynek során azonban érdemes minél több adatot megadni magunkról (köztük olyan bizalmasakat is, mint az útlevélszám, vagy a személyi igazolványunk száma), és fényképet is feltölteni az oldalra, hogy a leendő szállásadóink számára nyíltnak és rokonszenvesnek tűnjünk. Körülbelül 5 ezer forintnyi díj ellenében áteshetünk egy rövid ellenőrzésen is a honlapok gazdái részéről, aminek az az értelme, hogy ezzel megbízható személyként leszünk elkönyvelve, akit bátran ajánlanak a többiek figyelmébe. Az ügyes szűrőknek köszönhetően meglepően kevés a negatív visszajelzés: a couchsurfing nevét viselő honlap 318 ezer látogatója közül például alig 300-an számoltak be valami rossz tapasztalatról.

A regisztrálás után nincs más teendőnk, mint felvenni a kapcsolatot a megismerni kívánt város egyik „kanapéutazójával”, egyeztetni vele az érkezésünk időpontját, aztán a szerencsére bízni magunkat. Ha előrelátóak akarunk lenni, már most akár 2008 márciusára is lefoglalhatunk egy helyet egy fapados gépen, s így például egy londoni oda-vissza utat 15–18 ezer forintból megoldhatunk. A vendéglátók bármilyen szállást felajánlhatnak az érkezőknek: ha jó csillagzat alatt születtünk, akkor egy kényelmes szobát, ha nem, akkor csak sátorozási lehetőséget a kertben. A rendszer előnye, hogy nincs szükség a jótétemény viszonzására, ugyanakkor a couchsurferek legtöbbje kötelességének érzi, hogy potenciális szállásadóként is szerepeljen a honlapon.

„Volt, akit az adatlapja alapján riasztónak találtam, de a további levelezések és a személyes megismerkedés után az előítéletem szimpátiába csapott át” – ad rövid ízelítőt a couchsurfingből egy 25 éves egyetemi hallgató, aki „kanapéutasként” egy hetet töltött el Olaszországban és öt napot Hongkongban, illetve vendéglátóként több mint egy tucat embernek biztosított magyarországi szállást. Új barátaival többé-kevésbé azóta is tartja a kapcsolatot, havonta legalább egyszer időt szakít a velük való beszélgetésre. Neki egyébként a testvére is szorgalmas couchsurfer, aki nemrégiben 58 nap alatt végigbiciklizte Amerikát a keleti parttól a nyugatiig, s közben az esték nagy részét az interneten megismert barátok házaiban töltötte. Ez a fajta szálláskereső mód valószínűleg országon belül is működne, de egyáltalán nem jellemző, hogy a honlapon magyarok keresnének meg magyarokat, hiszen az igazi kihívást a külföldön való elboldogulás jelenti.