HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

Március utolsó hetében Magyarország több városában is előadásokat tartott Gary Chapman amerikai család - és párterapeuta, „az öt szeretetnyelv” elméletének megalkotója, akinek azonos címet viselő könyvét 50 nyelvre fordították le, és 11 millió példányban adták el szerte a világon.

A Budapest Kongresszusi Központ zsúfolásig megtelt termében március 31-én délután először Süveges Gergő televíziós műsorvezető „melegítette be az embereket”. Kérdésére a Harmat Kiadó vezetője, Herjeczki Kornél elmesélte, hogy 15 éve adták ki először magyarul Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva című könyvét, amely iránt azóta is folyamatos az érdeklődés. Nyolc évvel ezelőtt hívta meg Magyarországra, de Chapmant annyi helyre hívják a világban, hogy csak most tudott eljönni: 2015-ben kapott tőle egy e-mailt, amelyben szerepelt a kitűzött dátum, 2017 márciusa.

Az amerikai család - és párterapeutát vastaps fogadta, amikor a kissé hosszúra nyúlt bevezető után végre megjelent a színpadon, előadását tolmács fordította. Először a szerelembeesésről beszélt, arról, hogy minden a bizsergéssel kezdődik. Azután amikor hangosan kimondjuk, hogy szeretlek, az azt jelenti, a bennünk lévő érzés érzelmi megszállottságba fordul át. Mindig a másikra gondolunk, természetesen nem vesszük észre a hibáit, hiába figyelmeztet rájuk az anyukánk józanul, stb. Itt még egy sor humoros mondat következett a szerelmes állapot mibenlétéről, mert Chapman profi előadóként vigyázott arra, hogy ne lankadjon a figyelem, és nevetni is lehessen.

Egy ismert forgatókönyv

Azután elhangzott egy történet arról, hogy persze sok év házasság után is át lehet élni ezt a bizsergést, csak egy másik ember iránt. Adott a férfi, akire ráköszön egy új kolléganő a munkahelyi kávégépnél. Főhősünk rögtön konstatálja, milyen csinos és kedves az új munkatárs, és az illata is finom. És már ott is van a bizsergés. Az első rövid beszélgetést hosszabbak követik a kávégépnél, és hamar sor kerül egy közös ebédre is, ahol a férfi elmondja, hogy nős, de boldogtalan. A következő ebédnél pedig a nő meséli el a saját történetét. Két hónappal később pedig azt veszi észre a boldogtalan férj, hogy közelebb érzi magát ehhez a nőhöz – akivel mindenről tud beszélni –, mint a saját feleségéhez. És akkor már csak egy rövid idő kell, hogy megszülessen a döntés – új élet az új nő oldalán. Chapman kifejti, hogy ez a forgatókönyv játszódik le majdnem minden hasonló esetben.

Leszállunk a felhők közül
©

Ezután az általuk végzett kutatásról beszélt, amelyben a szerelembeesés élményét tanulmányozták. Az derült ki, hogy az érzelmi megszállottság időszaka átlagosan két évig tart mindenkinél, utána leszállunk a felhők közül. Erről persze nem lehet olvasni a női magazinokban, és arról sem, hogy ha mindig a „bizsergést” követnénk, akkor az életünk során nyolcszor is megházasodhatnánk.

Ahelyett, hogy máshol keressük a boldogságot

De Chapman szerint nyilván nem ezt kell tennünk: ő abban akar segíteni mindenkinek, hogy megtanulja „kezelni” a bizsergést, és a jelenlegi házasságát próbálja jobbá tenni ahelyett, hogy máshol keresné a boldogságot. Rögtön az elején leszögezi, hogy két önző embernek soha nem lesz jó a kapcsolata. Az önzésünket leginkább azáltal tudjuk leküzdeni, ha figyelünk a másik érzelmi szükségleteire.

Arról sok szó esik, hogy a gyerekek lelkében van egy érzelmi szeretettartály. Ha egy gyerek úgy érzi, szeretik, egészséges felnőtt lesz belőle, ha viszont gyerekkorában üres ez a tartály, akkor sok lelki vívódáson megy át, és tizenévesként elkezdi keresni a szeretetet, persze többnyire nem jó helyen. Chapman hisz abban, hogy a felnőtteknek is van ilyen szeretettartályuk. Az, aki házasságban él, a férjétől-feleségétől várja, hogy megtöltse ezt a tartályt, ami persze csak akkor megy, ha tudjuk, miként kell szeretni a másikat.

Az 5 szeretetnyelv születése

Ezen a ponton megint egy hosszabb kabarészerű jelenet következett, amelyben – a szereplők hangját utánozva – Chapman felidézte egyik esetét, amikor párterápiára jött hozzá egy 30 éve együtt élő pár. A feleség elmesélte, hogy nem szoktak vitatkozni, nincsenek anyagi problémáik, csak az a baja, hogy nem érez szeretetet a férje részéről. „Olyanok vagyunk, mint két idegen” – mondta. A férj is elpanaszolta, hogy nem érti, mi a baja a feleségének, ő rengeteget segít otthon, mosogat, vacsorát csinál, takarít, minden tőle telhetőt megtesz.

Mindenkinek van egy elsődleges szeretetnyelve
©

Mire idáig ér a történetben, mi persze már tudjuk, mi a gond – nem jól szeretett a férj. Chapman hosszú évek párterápiás élményei hatására gondolta végig, mire vágytak azok, akik úgy érezték a házastársuk már nem szereti őket, és rájött, hogy az összes választ be lehet sorolni öt kategóriába – ebből lett az öt szeretetnyelv: elismerő szavak, ajándékozás, szívesség, minőségi idő, testi érintés.

Chapman azt állítja, majdnem mindenkinek van egy elsődleges szeretetnyelve, amely leginkább megérinti. Más nyelveken is képesek vagyunk befogadni a szeretetet, de van egy kitüntetett nyelv, pont úgy, mint a beszédben az ember anyanyelve. Persze vannak „kétnyelvű emberek”, akiknek két egyenrangú szeretetnyelvük van, ami természetesen nemcsak a párkapcsolatokban működik, a munkatársakkal, testvérekkel, barátokkal is alkalmazható.

A szeretettartály feltöltése

Ezek után az előadó rövid példákkal illusztrálta az öt kategóriát, interaktív részeket iktatva beszédébe. Az első kategória, az „elismerő szavak” azt jelenti, hogy megerősítjük a másikat egy jellemvonásával vagy cselekedetével kapcsolatban: megdicsérem, hogy milyen csinos, vagy ha kitakarítja a lakást, akkor nemcsak magamban konstatálom, hogy minden ragyog, hanem ennek hangot is adok. Chapman hozzátette, ő még olyan embert nem látott, akiről valami jót ne lehetne elmondani. Egyben felszólította a közönség tagjait, hogy akik a párjukkal vannak, fejezzék be a „nagyra értékelem benned azt, hogy…”-kezdetű mondatot. „Máris jobb, ugye?” – kérdezte azután mosolyogva.

A porszívózást hozta példának, amit teljes szívéből gyűlöl
©

A 2. szeretetnyelv az ajándékozás, ami azt „üzeni”, gondolt rám a másik. Ilyenkor természetesen nem az ajándék értéke számít, tavasszal például ingyen is lehet virágot szerezni, lessünk el jó módszereket a gyerekeinktől, csak mondjuk, ne a pitypangot válasszuk – hangzott az ironikus tanács.

A 3. kategória a szívesség, vagyis amikor csak azért csinálsz valamit, mert tudod, hogy jólesik a másiknak: saját életéből a porszívózást hozta példának, amit teljes szívéből gyűlöl, mégis megcsinálja a felesége kedvéért.

A 4. szeretetnyelv a minőségi idő, amikor teljes figyelemmel a másik felé fordulunk. Tévedések elkerülése végett rögtön kinyilvánította, hogy a közös tévézés nem ez a kategória. A minőségi idő akkor kezdődik, amikor kikapcsoljuk a készüléket.

Az 5. szeretetnyelv a testi érintés. Régóta tisztában vagyunk vele, milyen erő rejlik az érintésben, ezért simogatjuk annyit a kisbabákat – hangzott el. Egy házasságban pedig megfogjuk a másik kezét vagy átöleljük.

Házasságok megmentése

Chapman azt is elmondta, nagyon ritka, hogy a férjnek és a feleségnek ugyanaz a szeretetnyelve, ezért jó szándékú párok is elbeszélhetnek egymás mellett, miközben őszintén szeretik a másikat. Elmesélte, rengetegen megkeresték, hogy elmondják, mennyire hálásak neki, hogy megmentette a házasságukat. Arról számoltak be, hogy már néhány hét után megváltozott a hangulat otthon a szeretetnyelvek használatának köszönhetően.

Hogyan lehetnék jobb férjed?
©

Az előadó azt is elárulta, mindenkin ő se tud segíteni, motivációt nem tud adni. Ezzel kapcsolatban rögtön egy történetet is megosztott a hallgatósággal. Egy férfi azzal hivalkodott neki, hogy hiába derül ki, hogy a feleségének a szívesség a szeretetnyelve, ő ugyan nem fog porszívózni otthon. Erre Chapman csak azt tudta mondani, hogy a szeretet döntés kérdése: ha valaki úgy határoz, hogy egy üres szeretettartállyal bíró asszony mellet akar élni, akkor az az ő baja.

A három kérdés

Chapman annak idején másképp döntött. Elmesélte, hogy az ő feleségének is üres volt a szeretettartálya a házasságuk elején, mert akkor még azt hitte, ha az ember megtalálta az igazit, a „bizsergés” örökké tart. Hamar előjöttek a köztük lévő különbségek, és fogalmuk se volt, hogy kell megoldani a konfliktusokat, mert nem gondolták, hogy lesznek. Állandóan csak vitatkoztak, és sikerült boldogtalanná tenniük egymást.

Akkoriban jelentkezett a teológiára, hogy lelkipásztornak tanulhasson, de egyfolytában azon rágódott, hogyan is tud majd reménységet hirdetni az embereknek, ha boldogtalan a magánélete. Egyszer azután megjelent a lelki szemei előtt, ahogy Jézus a tanítványai lábát mossa, és akkor rájött, a másikhoz való hozzáállásával van baj: a krisztusi alázat hiányzik belőle. Neki három kérdés segített megváltoztatni a házasságát: Mivel segíthetnék neked?, Hogyan tehetném könnyebbé az életed? és Hogyan lehetnék jobb férjed? Amikor ezeket feltette a feleségének, az asszonynak rögtön volt pár ötlete, és azután lassan elkezdte Chapmant megtanítani arra, hogyan szeresse őt.

Ezzel a személyes vallomással ért véget a másfél órás előadás, amelynek minden perce felépített forgatókönyv szerint zajlott, tudatosan vegyítve a vicceset a drámaival, a lélekben vájkálást az ironikus kiszólásokkal.

Névjegy: Gary Chapman 1938-ban született amerikai író, párkapcsolati szakértő. Már 1971 óta a Winston-Salemben (Észak-Karolina) található Calvary Baptist Church segédlelkésze. Nemzetközi konferenciák rendszeres előadója, nős, két felnőtt gyereke van. Az öt szeretetnyelv (Five Love Languages) 1995-ben jelent meg először.

Gócza Anita
Fotó: Juhász Melinda

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely titkainkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, akkor megajándékozzuk +1 lapszámmal. 5 lapszám 4 áráért! Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!


VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Budapest a Józsefvárosi Pályaudvar területére költöztetné a Természettudományi Múzeumot

Budapest a Józsefvárosi Pályaudvar területére költöztetné a Természettudományi Múzeumot

Így néz ki belülről a leomlott genovai híd utódja

Így néz ki belülről a leomlott genovai híd utódja

EUobserver-elemzés: Új szelek kezdenek fújni Brüsszelben

EUobserver-elemzés: Új szelek kezdenek fújni Brüsszelben