HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Mindannyian álomkapcsolatra vágyunk, ám sok esetben nem teszünk mást, mint várjuk hozzá az álompartnert, aki majd valóra váltja álmainkat. Pedig az ilyen kapcsolatot nem adják ingyen. A jó hír, hogy megvalósítható. A rossz hír: csak azoknak, akik hajlandók keményen dolgozni érte.

A kapcsolat kezdetén, a lángoló szenvedélyszerelem eufórikus állapotában biztosak vagyunk abban, hogy álompár vagyunk. Úgy érezzük, megtaláltuk a másik felünket. A megbecsülés, az elfogadás megy magától. Felnőttként csecsemőre hasonlítunk: ahogy a pici az anyjával, mi is azonnali ösztönkielégítés mellett eggyé akarunk válni a szerelmünkkel, lehetőleg azonnal és örökre. Nincs szükségünk a külvilágra. A lángolás időszakában biztosak vagyunk abban, hogy szerelmünk képes kitalálni a gondolatainkat, kiolvasni vágyainkat a szemünkből. Elhisszük, hogy a másikat szeretjük, és a kapcsolatunk bensőséges, pedig ez gyakran egyáltalán nincs így. A szerelemben mindig önmagunkat vetítjük ki, azaz valójában önmagunkba vagyunk szerelmesek.

Legtöbbször saját ideálképünket „akasztjuk” a másikra, amit kicsi korunktól formál a környezetünk, és tudattalanul ezt szeretjük a másikban, miközben ő maga legtöbbször nem is ilyen. Meg vagyunk győződve arról is, hogy ki nem elégített vágyaink beteljesítését várhatjuk a másiktól. Ha nem szerettek bennünket eléggé, akkor ő apaként, anyaként ezt pótolhatja. A szerelmünktől kapott sok pozitív megerősítéstől magabiztosak vagyunk, és valóban jobbá válunk, mint amilyenek vagyunk. Mindezek tetejébe úgy érezzük, ez a boldog állapot örökké tart.

E „párkapcsolati szimbiózis” megszűnése viszont elkerülhetetlen, illúzióink szertefoszlanak. Sokan próbálták feltárni a titkot: meddig is tart a szenvedélyes szerelem, az álompárérzet. Az eredmény lehangoló: maximum 2-4 évig, de gyakran sokkal rövidebb ideig, és sajnos nem automatikusan jutunk a mélyebb társszerelembe, a teljes elköteleződés, a mély intimitásból fakadó szenvedély állapotába. Így egyszer csak keserűen látjuk, hogy nem vagyunk álompár, társunk megváltozott, és magunknak kell megfogalmaznunk, mire vágyunk és mire nem. Csalódottságunkban gyakran leértékeljük egymást, a másikat okoljuk a kudarcért, és ahogy halványul társunk nagyszerűsége, úgy foszlik szét a teljesség képzete, az álompárminőség realitása is. S eközben társunkat olyanná akarjuk formálni, amilyennek a kezdet kezdetén láttuk, látni akartuk. Ettől még több a konfliktus, elindul a küzdelem, kinek az elvárása, értékrendje, akarata érvényesüljön. S itt kezdődik a munka, hogy valódi álompárrá váljunk.

Hasonló a hasonlóval?

Ha a párok tagjainak hasonló az érdeklődésük és az értékeik, gyakrabban erősítik meg kapcsolatukat és egymást, így még jó darabig álompárnak érezhetik magukat. A közös érdeklődés mentén a partnerek örömmel vesznek részt számukra értékes, élvezetes programokon: együtt járnak koncertekre, fotóznak, néznek filmeket, sportolnak. A hasonlóságok megkönnyítik a közös döntéseket is, mert hasonlóak az elképzelések és az érvek. A természetkedvelő pároknak eszükbe sem jut lakást keresni a belvárosban. A takarékos párok a kockázatos befektetések helyett egyetértésben spórolnak. Egyszerűbb tehát az élet, ha magunkhoz hasonló párt választunk, de kevésbé fejleszti a személyiségünket, s gyorsan unalmassá válhat.

A baj akkor kezdődik, ha nagyon különbözünk, és társunk mássága miatt rendszeresen kíméletlenül leértékeljük egymást. A leggyakoribb különbözőségek az 1999-ben elhunyt Neil S. Jacobson amerikai klinikus-kutató szerint: közelség–távolság, kontroll és felelősség, vágás–visszavágás, átlagos–különleges, művész–tudós kapcsolatokban van.

A közelség–távolság különbözőségében az egyik fél közelségkereső, míg a másik távolságtartó. Például a közelségkereső nő szeretné, ha párja sokat lenne otthon, sokat segítene neki a háztartásban, sokat beszélgetnének, randiznának. A távolságtartó férfi viszont többet szeretne egyedül lenni, nyugodtan dolgozni, vadászni, számítógépezni. Ilyenkor a nő úgy érzi, párja már nem szereti, a férfi pedig szenved a nő állandó közeledésétől és elégedetlenségétől, így állandóan veszekednek.

A kontroll és felelősség esetében a felek közti vitát az okozza, hogy ki a felelős az élet egyes területeinek kontrollálásáért. A tradicionális családban a nő felel a háztartásért, a férfi a pénzkereső, ezzel szemben az egyenrangú kapcsolatokban nincsenek automatikus szerepek. A feladatmegosztás hiánya napi vitákhoz, konfliktusokhoz vezethet: ki takarítson, ki vigye a gyerekeket, kinek a munkája fontosabb.

Nem árt néha felidézni pozitív emlékeinket kapcsolatunk hajnaláról
©

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vágás–visszavágás alkalmával mindkét fél úgy érzi, a másik nem szereti, nem értékeli őt. „Nem szeretsz engem”– mondja az egyik. „De igen! Te nem szeretsz engem!” – vág vissza a másik. Ilyenkor egyik sem látja be, hogy a szeretetet sokféleképpen lehet kifejezni, más-más szeretetnyelvet használva: az egyik szívességeket tesz, a másik simogat, s mindkettő a szeretet megnyilvánulása.

Az átlagos–különös kapcsolatban a másság iránti vonzódás, majd kiábrándulás van leginkább jelen. Sok konvencionálisan élő ember vonzódik a kockázatkedvelőkhöz, vagy az ellentéte is gyakori: a kockázatosan élőnek kezdetben vonzó lehet a nyugalmas, konformista ember. A csalódás viszont mindkét esetben előre megjósolható. A szigorú szabályok szerint nevelt nő őrülten szerelmes lesz a vele teljesen ellentétes, bohókás fiúba, mert saját elfojtott vágyainak beteljesülését látja meg benne. Évek múlva azonban éppen ez a lazaság zavarja, otthonukban örök veszekedés tárgya lesz a rend, a férfi „normasértő” viselkedése.

A művész–tudós kapcsolatban az egyik az élet élvezetét, a játékosságot, a másik a teljesítményeket, a feladatokat tartja fontosnak. A művész az életükből a romantikát, a tudós a rendet, a rendszerességet hiányolja. Nyaraláskor a művész pihenni akar, élvezni a napot, miközben a tudós állandóan programokat szervez, amin persze mindig összevesznek.

Ezek a különbözőségek azonban nem feltétlenül váltanak ki kapcsolati krízist, ha kialakul és megmarad egymás kölcsönös elismerése és megbecsülése. Ehhez nem árt néha elővenni a választásunk idején hordott szemüvegünket, vagy felidézni pozitív emlékeinket kapcsolatunk hajnaláról.

Kölcsönös törekvés

Vannak párok, akik jól tudják kezelni a különbözőségüket, mert nem zavaró tényezőnek, hanem segítő jelenségnek tekintik őket. A laza sokat változhat, összeszedettebbé válhat a kényszeres „rendmániás” mellett, a kényszeres meg tanulhat lazítani a párjától. A gyermekek szerencséje is, ha életükben egyszerre élvezhetik a kreatív játékosságot és a biztonságot adó szabályokat. Az eltérő vélemények felpezsdíthetik a beszélgetést, a felek többet tanulhatnak egymástól. A szerepbeli különbségek megkönnyíthetik a munkamegosztást is, minimalizálják a versengést. Ha a férfi a család cukrásza, párja megerősítheti őt, ha nem verseng vele. Ugyanígy, ha a nő a pénzügyminiszter, a férfi elismerheti a fontosságát, és a nő dönthet arról, mennyi pénzt költhetnek a havi kiadásokra, beruházásokra. A különbségek tehát kiegészülést is jelenthetnek életünkben, lehetővé téve, hogy egymás eltérő képességeire támaszkodva hatékonyabb, teljesebb életet éljünk.

Sajnos gyakoribbak azok a párok, akik a különbözőséget összeférhetetlenségnek élik meg, ráéreznek egymás fájó pontjaira, s a veszekedéseik alkalmával, dühükben is azt támadják. Akkor fejlődhetünk, ha megváltoztatjuk a különbségek felfogásmódját: inkább azok pozitív részét értékeljük. Így a kezdetben kiirtandónak tartott különbségek a szeretet és intimitás forrásai lehetnek, és lehetővé tehetik, hogy egymás eltérő képességeire támaszkodva gazdagabb, teljesebb életet éljünk.

Ha a boldogság titkát keressük, tudnunk kell, hogy a lényeg nem az, hasonlók vagy különbözőek vagyunk-e, hanem hogy mennyire kölcsönös a törekvésünk egymás megbecsülésére és elismerésére. Mind a hasonlóságok, mind a különbözőségek lehetnek a tartós és harmonikus együttélés alapjai, mert mindkettő lehet a kölcsönös megbecsülés forrása, ha mindennap éreztetjük a társunkkal elismerésünket, hogy fontos nekünk, amit tesz.

Így levetkőzzük félelmeinket és bizonytalanságunkat, mélyen megnyílunk, s a társunk is ugyanígy van ezzel. Az ilyen kapcsolat kialakulásához sok közös élmény – pozitív és negatív egyaránt –, valamint hosszabb ön- és társismereti munka kell. Amikor eljutunk a mélyebb kötődéshez, amikor már nem a szerelembe és idealizált képzeteinkbe vagyunk szerelmesek, hanem igaz társba, akit mélyen ismerünk, elfogadunk és megbecsülünk erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Amikor már felismerjük, hogy a párkapcsolat biztos háttér, és nem egyéniségünket gúzsba kötő érdekközösség. Amikor mi magunk válunk álomtárssá, és nem azt keressük. Amikor társunkat nem a saját boldogulásunk eszközének tekintjük, hanem kölcsönös, új fejlődési lehetőségeket rejtő életközösségünk részének, akkor menetelünk a valódi álompárrá válás útján.

L. Stipkovits Erika cikke a HVG Extra Pszichológia 2015/1. számában jelent meg. Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat, mely május 22-én jelent meg, ezúttal az apaság témájával foglalkozunk. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!