Ezt jelenti, ha az evéstől vagy az ivástól függünk

Ezt jelenti, ha az evéstől vagy az ivástól függünk

Utolsó frissítés:

HVG Extra Pszichológia Szerző:

HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Az alkohol az emberi kapcsolatokat hivatott pótolni, az evészavarosoknál pedig az étel társ is – hangzott el a HVG Extra Pszichológia legutóbbi szalonján, amelynek vendégei Lukács Liza evészavarokkal foglalkozó pszichológus és Kapitány-Fövény Máté addiktológus voltak.

A moderátor, Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztőjének első kérdése a függőség mibenlétére vonatkozott: Kapitány-Fövény Máté a kontrollvesztést emelte ki mint központi tünetet. Lukács Liza elmondta, hogy az evésproblémákat klasszikusan nem soroljuk a függőségek közé, de az evészavarban érintettek szintén kontrollvesztésről beszélnek, arról, hogy olyan ez, mint a drog. A szakember szerint esetükben az önszabályozás zavara a kulcsszó.

Családi mintázatok
©

Az egyik legalapvetőbb kérdés persze az, hogy mit helyettesít ilyenkor az evés vagy az alkohol. Kapitány-Fövény Máté szerint a szerhasználat a közösség hiányát próbálja ellensúlyozni. Páciensei gyakran mondják, hogy az alkohol az emberi kapcsolatokat hivatott pótolni. Az evészavarosoknál pedig – Lukács Liza tapasztalatai szerint – az étel társ is: hiába szeretnének kapcsolódni másokhoz, ez nem sikerül. Kapitány-Fövény Máté szavaiból kiderült, hogy az alkoholistáknál gyakori családi mintázat az, hogy a szülő rátelepszik a gyerekre, nem engedi felnőni, leválni.

Állandósult jutalomhiány

Mindkét szakember megfogalmazta, hogy a gyógyuláshoz valamilyen új egyensúlyt kell létrehozni az érintetteknek. Kapitány-Fövény Máté elmondta, hogy az addikció nagyjából 50 százalékban tekinthető örökletesnek, felerészt viszont a környezeti hatások függvénye. A függőségre hajlamos személyek a dopaminrendszer alulműködése miatt állandósult jutalomhiányban élnek, vagyis hiába végzik ugyanazokat az örömtevékenységeket, a várt megkönnyebbülés, kiteljesülés elmarad. Ezt kompenzálják az alkohollal. Ha viszont elveszik tőlük az alkoholt, szenvedélyük tárgyát, akkor űr marad helyette. Ezt kell betölteni egy másik, pozitív függéssel, egy új szenvedéllyel.

Űr marad
©

A Magyarországon élő nagyjából félmillió alkoholistából mindössze néhány ezer megy el terápiába, és őket is főleg a családjuk lökdösi el szakemberhez. A nagy részük felismeri ugyan, hogy beteg, de semmi nem motiválja őket a változtatásra, mert félnek, hogy mi lesz velük alkohol nélkül. Kapitány-Fövény Máté nézői kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak olyanok, akiket már kamaszkorban alkoholistának lehet nevezni.

A szemlélettel van a gond
©

Az evészavarok még korábban megjelenhetnek: ma már nem ritka a tízéves anorexiás, és az is kortünet, hogy eltűnnek a normál súlyúak, szinte csak a két véglet van jelen – tudtuk meg Likács Lizától. Az étkezési szokásokkal kapcsolatban a szakember egy friss élményét is elmesélte: a gyereke óvodájában egyik nap csokis gabonapelyhet adtak reggelire, és utána – de szigorúan csak annak, aki megette a reggelit – téli fagyi volt a ráadás. „Valahol itt romlanak el a dolgok. A szemlélettel van a baj. És akkor csodálkozunk, hogy sok a túlsúlyos?” – tette fel a költői kérdést.

Eszköze sok mindennek

Lukács Liza arról is beszélt, mennyi mindenre használjuk az evést, amire nem kellene: jutalmazásra, büntetésre, a szeretet kifejezésére. Azért káros ez, mert ilyenkor a problémákkal való megküzdés helyett eszünk. Ugyanígy annak is rossz következményei lehetnek, ha konfliktusokat próbálunk evéssel feloldani. Pedig amikor két gyerek hajba kap, tényleg csodát tud tenni két nyalóka, de higgyék el, nem éri meg hosszú távon – figyelmeztetett a szakember.

Hol kezdődik a zavar?
©

A beszélgetés során többször is felmerült, hogy hol kezdődik a „zavar”, mikor mondhatjuk azt, hogy valakinek nincs rendben az evése-ivása. Lukács Liza rövid válasza szerint akkor, amikor eluralja az illető életét az evés. Kapitány-Fövény Máté pedig azt mondja, akkor van baj, ha egy ember eszközként használja az italt, vagyis azért iszik, hogy megküzdjön egy problémával.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, melyben az evés lélektanával foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20 % kedvezményt kap vagy ajándékba kaphat háromféle könyvet: a Most élj! címűt vagy a Hogyan gyógyítsunk meg egy összetört szívet? címűt vagy a Mit tenne Freud?-ot.

 

 


Hozzászólások