Elsőgyerekes szülőknél még erősen jelen van a bizonytalanság, emiatt az édesanyák talán túlságosan is nyitottak a tanácsokra, tippekre. Sajnos azonban a tanácsok sokszor eltérő eszmékben gyökereznek, ellentmondhatnak egymásnak, és legtöbbször igen kritikusak.

Sok anyuka annyira szorong, hogy minden egyes étkezés előtt és után mérlegre teszi a gyermekét, hogy grammokban bizonyosodjon meg, pontosan mennyit fogyasztott. Az evés témája így válik a kezdetek kezdetén a figyelem központi témájává, sokszor indokolatlanul nagy feszültségtől övezve.

Nem sablon szerint

A hozzátáplálás a második mérföldkő, amikor jobban látható, érzékelhető, mit és mennyit fogyaszt szívesen a baba. Itt is nagy egyéni különbségek lehetnek. Van, aki egyéves koráig szinte csak az anyatejet fogadja el. Van, aki sokáig ragaszkodik a pépesített ételekhez. Itt sem sablon szerint „kell” működnie a gyereknek, hiszen sokféle egyedi igény számít átlagosnak, normálisnak.

Játszma lehet belőle

Shutterstock

Ám valamilyen furcsa közmegegyezés szerint ekkor is a látványosan nagy mennyiségeket, változatos ízeket fogyasztó baba számít ideálisnak, tökéletesnek, akinek húsos karjai és dupla tokája árulkodik arról, hogy szereti a hasát. Nem mindegyik kisgyerek ilyen. Sőt a legtöbb nem ilyen. A többségük óvatosan kísérletezik, és egyszerre csak pici mennyiségeket fogyaszt, például fél üvegnyit a bébiételből, abból is preferálva a megszokott, megtapasztalt ízeket.

Harc az autonómiáért

Az étkezés területe hamar válhat a feszültség forrásává és kontrolljátszmává. Az etetőszékben üldögélő másfél éves már elérte az akarati fejlődés, autonómiakialakulás énfejlődési szakaszát, így neki nagyon fontos lesz, hogy úgy történjen az étkezés, ahogy ő akarja. Van, amelyikük meg sem áll egy percre sem, úgy kell üldözni a kiskanállal, más fél kiflicsücskön nyammog órákig. Némelyik baba egyedül akar enni, akkor is, ha még nem tud. Más totyogók elvárják, hogy még hároméves korukban is etessék őket, mert nem szeretik, ha piszkos lesz a kezük, meg úgy különben is kényelmesebb.

A leggyakoribb esetek

Gyakran fordulnak hozzám a szülők azzal a kétségbeesett kijelentéssel, hogy: „Alig eszik a gyerek!” Ilyenkor legtöbbször a következő kép rajzolódik ki: táplálási problémák már a szoptatás idején, nehézkes kezdet a hozzátápláláskor, vagy hirtelen váltás két és fél éves kor körül, amikor a gyerek válogatós lett. Továbbá (szín, állag, típus mentén) úgynevezett restriktív, korlátozó evési szokások, illetve bizonyos fajta ételeket – például vajas kenyeret a héja nélkül, vagy tésztát üresen – fogad csak el a gyermek, és ezekhez mereven ragaszkodik.

A kérdések mentén az is sokszor kiderül, hogy a gyermek testsúlya megfelelő a magasságához képest, és vitaminokban, nyomelemekben sem szenved hiányt. Amikor a szülők felsorolják, mit eszik a gyerek, kiderül, hogy szívesen fogyaszt kiflit, virslit, párizsit, Túró Rudit, csokit, megeszi üresen a húslevest, a lángost is, meg egy bizonyos fajta joghurtot. Talán még az alma és a banán is átmegy a gyerek erős szűrőjén. Bár valóban nem túl bő a lista, szerencsére azért nem katasztrofális a helyzet. Persze nehéz sütni-főzni ilyen szűk keretből. Nagyobb gond, hogy az anyán nyomás van, a környezete számon kéri rajta a gyerek étvágyát.

Érdekli, hogyan tud az édesanya megszabadulni az evés erőltetésétől? Olvassa tovább Deliága Éva pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben az evés lélektanával foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Anyák napi akciónk: fizessen elő a magazinra, és ajándékba kapja Sarah Napthali Buddhizmus anyáknak című könyvét!