Feldmár András: „A gyerek pontosan tud mindent, csak nincsenek rá szavai”

Feldmár András: „A gyerek pontosan tud mindent, csak nincsenek rá szavai”

Utolsó frissítés:

HVG Extra Pszichológia Szerző:

HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Az élet egyik legtragikusabb pillanata, amikor egy gyerek rájön, hogy az őszinteségért büntetés jár – hívta fel a figyelmet Feldmár András a HVG Extra Pszichológia Szalon vendégeként. A beszélgetés során a pszichoterapeuta szót ejtett a bátorság igazi természetéről, az igazi dialógusban megszülető „mi”-élményről, és vállalkozott rögtönzött álomfejtésre is.

„Beszélgetés nélkül nem lennének könyveim. Ha egyedül kéne írni, meghalnék az egyedülléttől” – fordult a CEU 400 fős, teljesen megtelt előadótermének közönségéhez Feldmár András. Az igazságnak (a „tutinak”) ugyanis senki sincs birtokában, ahhoz csak egy jó, szeretettel teli dialógus tud elvezetni. Ennek során „kettőnk között valahol megmutatkozik az igazság”.

A beszélgetőpartnerek ugyan mindketten anyagból, matériából vannak, de a kapcsolatukból megszülethet egy „mi”, ami már spirituális természetű. Ez a „mi” pedig „nagyobb, mint te vagy én, és amit a ’mi’ akar, az jó, és jó, ha odaadjuk neki magunkat” – fejtegette a pszichológus, pszichoterapeuta, akinek mindkét új kötete, az őszinteségről és a mesék erejéről szóló is beszélgetéseken alapul.

©

Mintha egy ember zenélne

A „mi”-élményhez eljutni persze nem egyszerű, állandóan gyakorolni kell – hangsúlyozta Feldmár. Olyan ez, mint egy vonósnégyes, amelynek tagjai évtizedekig együtt vannak, és állandóan gyakorolnak, akkor is, amikor nyilvánosan előadnak, hiszen olyankor tulajdonképpen csak beengednek másokat ebbe az intim kapcsolatba. Eleinte persze nagyon sokat veszekszenek a vonósnégyes tagjai, de aztán eljutnak azokhoz a ritka pillanatokhoz, amikor úgy játszanak, mintha csak egyetlen ember zenélne, és teljesen eggyé válnak – azzal, aki írta a zenét, egymással, mindazokkal, akik valaha játszották azt a muzsikát, és a hallgató közönséggel, legalábbis azokkal, akik észreveszik ezt a pillanatot. „Olyan ez, mint egy orgazmus” – summázta a hasonlatot a pszichoterapeuta. Csak az a baj, hogy a legtöbb kapcsolatban az emberek úgy szeretnének „eggyé” válni, hogy az az egy „én” legyek. Márpedig, amelyik kapcsolat a hatalomra épül, „megette a fene”.

Feldmár András kedvenc meséje egyébként Török Sándor 1939-ban megjelent Kököjszi és Bobojsza című meseregénye. Ezt azért árulta el, mert szó esett Büky Dorottyával közösen jegyzett, a mesék erejéről szóló friss kötetéről is. „Azért szeretem a meséket, mert olyanok, mint az álmok” – magyarázta. A mesék tulajdonképpen: kollektív álmok. Főleg azok, amelyek sokáig élnek, fennmaradnak. Ezek azért sikeresek, mert el lehetett általuk olyasmiket mondani, amiket valójában a hétköznapokban nem szabad gondolni. Például azt, hogy egy anya lehet olyan, mint egy gonosz boszorkány – gyilkos, gyűlölettel teli. Ezt a nagyon nehéz mondanivalót tudja szépen elmesélni a Jancsi és Juliska. A mesékben „engem mindig a szürreális fog meg, az érdekel, ami lehetetlen”.

©

Egy álom, három elemzés

Ha már álmokról volt szó, az első kérdés – amit a színpadon lévő üres fotelbe telepedve lehetett feltenni – is ezzel volt kapcsolatos. Egy hölgy megosztotta a közönséggel és a szakemberrel egy minapi talányos álmát, amelyben a 22 hónapos kisfiával kirándult, ám a pici az erős sodrású, piszkos, iszapos folyó felé sétált. A nő kiabálva kérte az édesapát, hogy fogja meg, de a gyerek beesett a vízbe, az apa utána ugrott, ám végül nem tudta elkapni, és az álmodó erre ébredt, zihálva, levegő után kapkodva.

Rögtönzött elemzésében Feldmár elsősorban azt hangsúlyozta, hogy egy ilyen álmot rendesen három év alatt, heti kétszeri pszichoterápiás kezelésen lehetne feldolgozni. Hiszen el lehet a történeten úgy is gondolkodni, hogy mindhárom szereplő személy egy és ugyanaz: az álmodó, és az események a saját belső lelki dinamikájáról szólnak. De lehet, hogy egy valós családi kapcsolatrendszerről mesél valamit ez az egész, ahogyan az is elképzelhető, hogy valami gyermekkori emlék tört föl ekképpen. Sőt, tette hozzá a pszichoterapeuta, nagyon valószínű, hogy mindhárom egyszerre működik ebben az álomban. Mindenesetre – rövidre zárva az álomfejtést – mivel egy gyerek felbukkanása egy álomban sokszor az illető jövőjét jelentheti, némi derültséget keltve a közönség soraiban, ekképp foglalta össze az üzenetet a kérdezőnek: „Veszélyben a jövőd, de ne bízz a férjedben!”.

©

Titkoljuk el a legjobb tulajdonságainkat

A beszélgetés aztán a bátorság fontosságára terelődött, aminek kapcsán Feldmár Andrásnak az jutott eszébe, milyen rettenetes hiba, amikor valaki nem mondja meg magáról az igazat, hanem megpróbálja a „legjobb oldalát” mutatni a másiknak egy kezdődő párkapcsolatban. „Mi van, ha sikerül meggyőzni a másikat, ha elhiszi, amit mutattam neki, és aztán évekig kell játszanom ezt a színjátékot?” Ezért a „legjobb stratégia, hogy a titkoljuk el a legjobb tulajdonságainkat, hogy így szeressenek meg minket, ’szőröstől-bőröstől’”.

Hiába azonban a logikus okfejtés: a megkérdezett közönségből alig volt, aki ugyanezen a véleményen lett volna, a döntő többség inkább a jó tulajdonságait hangsúlyozza egy kapcsolat elején. Sőt, ketten is hozzászóltak ehhez a színpadi fotelből. Egyikük azt vetette fel: ez olyan általános társadalmi hozzáállás, hogy úgyis mindenki „eleve levon a másik viselkedéséből 30 százalékot, mert tudja, hogy a végén csak annyit fog kapni”. A másik résztvevő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy csak a rossz oldalunkat mutatni valakinek ugyanolyan „becsapós”, mintha csak a jó tulajdonságokat hangsúlyoznánk. Végül a pszichoterapeutával abban „állapodtak meg”, hogy mindkét véglet tulajdonképpen valamiféle reakció a társadalmi nyomásra, holott az egészséges az lenne, ha egy arany középutat élhetne meg mindenki, és reakció helyett a saját akaratunkból végzett akciók jellemeznék a cselekvéseinket. „Az igazi bátorság, ha azt csinálom, amit akarok, még akkor is, ha mások azt rossznak tartják” – foglalta össze (nem csupán ezeknek a felvetéseknek) a tanulságait Feldmár.

©

Szavakat adni a gyerekeknek

A bátorság és őszinteség kapcsán a szülő-gyerek kapcsolat is szóba került. Mely területeken kell egy szülőnek mindenképpen őszintének lenni a gyerekével – tette fel a kérdést egy résztvevő. Semmit sem lehet a gyerekek elől eltitkolni – vélekedett a terapeuta –, mert még amikor a szülő azt hiszi, hogy sikerült titkolóznia, a gyerek akkor is pontosan tud mindent, csak nincsenek rá szavai. Éppen ezért jó minél hamarabb „szavakat adni a gyerekeknek”, mert egy megnevezhetetlen érzés nagyon félelmetes tud lenni. Abban a pillanatban viszont, amikor ki lehet valamit mondani, máris könnyebb lesz a gyereknek – akár egy válás, akár egy súlyos betegség a titok tárgya. Alapvetően minden gyerek őszinte – emlékeztetett Feldmár –, és az életnek az az egyik legtragikusabb pillanata, amikor rájön, hogy az őszinteségért büntetés jár, merthogy így működik a felnőttek világa.

Jöjjön el a debreceni HVG Extra Pszichológia Szalonba június 22-én, ahol Feldmár Andrással beszélgetünk! Jegyek és infó itt.

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy 35%-os könyvkupont, vagy ajándékba kapja a Buddhizmus anyáknak című könyvet.


Hozzászólások