Ön is vágyik az elismerésre? Talán túlzottan is?

Ismer olyan embert, aki minden alkalmat megragad, hogy említést tegyen az eredményeiről, rangjáról, díjairól vagy akár csak a jó genetikájáról? Csak úgy mellesleg, közbevetőleg, és mégis jelentőségteljesen… Van olyan barátja, aki fáradhatatlanul pásztázza az emberek véleményét, és a netre posztol minden látványos pillanatot az életéből, hogy a legjobb színben tüntesse fel önmagát? Mindeközben belül üresnek, boldogtalannak érzi magát, s gyakran él meg fájdalmasan intenzív irigységet mások iránt. Vagy olyan, aki képes órákig görgetni a közösségi oldalakat, és kritizálni mindenkit, akit magánál jobbnak, szebbnek lát. Ha viszont őt éri kritika, vérig sértődik, és elutasításnak veszi a semleges vagy elmaradt visszajelzéseket is.

Mások véleménye

Ha ráismert valakire – netán önmagára – biztos lehet abban, hogy az illető az úgynevezett „elismeréshajszolás sémában” éli az életét. Az elismeréshajszoló sorsát nagymértékben befolyásolja mások véleménye. Folyamatosan kifelé figyel, a külvilágból jövő impulzusok határozzák meg a választásait, a hangulatát.

Amikor időnként mégis önmagába néz, bizonytalanná, szomorúvá válik, és egyedül szinte mindig unatkozik. Az intim kapcsolatai viszonylag felszínesek, mert nehezére esik megnyílni. Azt hiszi, hogy ha valaki megismerné a valódi énjét, akkor biztosan megvetné és elhagyná őt. Sokszor néz a tükörbe, de a belső tükre vak. Mások szemében keresi önmagát.

A két típus

Az egyik altípusa állandó megfelelési kényszerrel küzd, könnyen befolyásolható, vezethető. Előítéletes, önalávető, sok mindenre képes némi elismerésért, megbecsülésért. Ebben a típusban az elismeréshajszolás sémával a behódolás séma is együtt jár, ami szélsőséges formájában teljes önfeladáshoz és szolgai alkalmazkodáshoz vezet. „Szeressen már valaki!” – így sikolt mélyen belül, de ez a gyötrő vágy sosem talál kielégülést, mert a viselkedésével inkább ellenszenvet vált ki: sokszor kihasználják, sajnálják és lenézik.

A másik típus a narcisztikus, aki az elismeréshajszolás mellett a feljogosítottság sémában él. Felsőbbrendűnek tartja magát, a különleges jogaiban hisz, abban, hogy bármit megtehet, tekintet nélkül másokra. Követelőző, versengő, mániákusan vonzódik a hatalomhoz. Ellenállhatatlanul vágyik arra, hogy a legjobbakhoz, a leghíresebbekhez, a legszebbekhez tartozhasson. Nincs benne könyörület, ha éppen útjában áll valaki, és ha megszerzi, amit akar, gátlás nélkül dicsekszik a teljesítményével. A lelke mélyén meggyőződése azonban, hogy ő sosem kaphat szeretetet, ezért inkább csodálatot, elismerést és rajongást igyekszik kiváltani másokból. Mottója: „Csodáljatok, hódoljatok a nagyságomnak!”

A két típusban az a tragikus közös vonás, hogy a hatalmas befektetett energia ellenére egyik sem képes az önmegvalósításra, mivel éppen az „önvaló” vész el ebben a hajszában. A személyiség elnyomja a saját hangját, hogy meghallja mindenki másét. Elveszti a saját álmait, hogy kollektív ideáloknak feleljen meg. Lehet az illető előadóművész, politikus, pap, orvos, tanár vagy háziasszony, a siker fontosabbá válik a belső értékeknél, és elviselhetetlen szorongást okoz a tökéletességre törekvés. Mindkét típus tele van önbizalomhiánnyal és kétségekkel, de a narcisztikus ezt képes mindenki elől – néha még maga elől is – elrejteni.

Érdekli, mi az oka az elismeréshajszolásnak, és hogyan lehet magunk mögött hagyni? Olvassa tovább Nógrádi Csilla pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben az egészséges önértékeléssel foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy 35%-os könyvkupont. Választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Buddhizmus anyáknak vagy az Igen!, illetve a Használati utasítás az emberhez című könyvet.