„Megszokhattam volna már, hogy a családban elég sok minden a nagyapám körül forog – kezdte a 16 éves Dani –, de a 70. születésnapja durva volt. Ott dicsőítették, mint valami királyt. Most egész jól tűrtem, de amikor a nagybátyám dicshimnuszba kezdett a csodálatos apáról, a szerető férjről, hát beszóltam, mert a mama a csicskája, s köztudottan megfektetett néhány nőt. Erre kitört a botrány, végighallgathattam egy prédikációt a tiszteletről, blablabla. Tisztelet? Hát, ja, ha már a szeretet szót nem ismeri…

Kiskoromban annyit foglalkozott velem, hogy százszor elmesélte a fantasztikus műtétjeit, megcsodálhattam a díjait (hozzájuk nyúlni nem volt szabad), meghallgathattam, hogy vajon az apám miért nem lett olyan kiváló sebész, mint ő. Nála volt trambulin, meg akkumulátoros autó, de bármennyire szerettem volna, nem vihettem haza, mert azt ő vette.

Az lényegtelen volt, mit érzek, ma is csak az ő problémája, sértettsége a legnagyobb. Mindig másokat okol, ha valami nem úgy történik, ahogy akarja, sőt morog, szitkozódik, kritizál mindenkit, főleg apát. Az öntömjénezésétől soha nem látta apa tehetségét, az enyémet meg pláne. Ő sértegethet másokat, azt hiszi, vicces, pedig bántó. De tud valamit az öreg, mert 70 éves, és még most is körülötte táncol az egész család!”

Ki a jobb?

Sokan, sokféleképpen reagálhatnak Dani szavaira. Bizonyára vannak, akik elmosolyodnak az „odamondogatáson”, míg mások talán felháborodnak, hogyan lehet ilyen tiszteletlen ez az unoka a nagypapájával. Jó, ha tudjuk azonban, hogy a kamasz csupán az életkorának megfelelően kritikus, sőt talán ő az egyetlen a családban, aki nemcsak észreveszi, de szóvá is teszi a nagypapa narcisztikus viselkedését.

Ám amíg az énközpontúság, a kritikus hozzáállás és a konfrontálódás a kamaszkornak természetes velejárója, nagyszülőkorba lépve ez már inkább a narcisztikus személyiségjegyek dominanciájára utal. Dani nagypapája híres orvos, aki vitathatatlan teljesítménye, eredményei mellett – a narcisztikusokra jellemző módon – természetesnek veszi, sőt elvárja a körülötte élők csodálatát, miközben nem vagy csak igen kevéssé képes mások érzelmeit, érzéseit tiszteletben tartani. Mindent ő tud jobban, és még időskorba érve is mindenben ő akar a legjobb lenni: legyen szó akár az unokákkal játszott sakkpartiról vagy fia karrierjének (le)minősítéséről.

Az unoka öregít

A narcisztikus nagyszülői viselkedést természetesen nemcsak nagypapák, hanem nagymamák esetében is láthatjuk. Míg Dani nagypapája „férfipályán játszik”, vagyis a karrier, a pénz, a hivatás területén elért sikerekkel szeretné felülmúlni a körülötte élőket, a narcisztikus nagymamák gyakran nem szívesen vállalják a nagymamaszerepet, hiszen az „öregít”.

Ehelyett a fiatalosságukkal, esetleg hódításokkal dicsekedve szeretnének a lányuk fölé kerekedni, sőt akad olyan is, aki ragyogó kismama lányát látva maga is a gyermekvállaláson kezd el gondolkodni… Az is gyakran előfordul, hogy a nagymamaszerepet látszólag elfogadva rivalizálni kezdenek a lányukkal vagy a menyükkel, és ők lesznek azok, akik mindent jobban tudnak a gyereknevelésről, a háztartásról, a munka és gyereknevelés összeegyeztetéséről, vagyis mindarról, ami a fiatal anyáknak gondot okoz.

Olvassa tovább L. Stipkovits Erika pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben az egészséges önértékeléssel foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba június 6-án, ahol új könyve kapcsán L. Stipkovits Erikával beszélgetünk a szülők, nagyszülők és unokák közötti kapcsolatról. Jegyek és infók itt.