„Az én apukámnak bökős a szakálla, és szeret reggel kávét inni. Azt mondja, anélkül egy zombi. De nem hasonlít egy zombira, mindig ingben jár, és szeret autózni. Van egy világítós kulcstartója. És szokott velem bújócskázni. Én mindig megtalálom, mert apa nagy és nem fér el kis helyen, mindig kilóg valamije. Eddig ezeket tudtam róla.

De most már azt is tudom anyától, hogy apa egy paraszt, vagy, ami még rosszabb: egy szoknyapecér. Abból gondolom, hogy a szoknyapecér az rosszabb, mert amikor anya kimondja ezt a szót, elkerekedik a szeme, és szinte köpi ezt a szót. Még a nyála is kijön egy kicsit. Nagyon mérgesen tudja mondani. Anya szerint apa elhagyott minket a nője miatt, mert neki csak a p… (itt csúnya szót mondott anya, ezt inkább nem mondom el) fontos.

Mikor anya ezt mondja, apa nagyon ideges lesz, és azt ordítja, hogy ő engem nem hagyott el, csak anyát, mert anya egy elviselhetetlen luvnya. Azt nem tudom, hogy anya luvnya-e, az igaz, hogy szokott mérges lenni, és van, hogy sír, de nagyon finom illata van a hajának, és szokott nekem kakaót csinálni. Anya szeret telefonálni, és vesz nekem legót, meg szépen tud énekelni. Apa szerint anyának csak az ő pénze kellett, és azért szült meg engem is, hogy őt magához láncolja. Ezt mondjuk, nem tudom, mert én csak azóta ismerem őket, mióta megszülettem.

Azt nem szeretem, mikor veszekednek, de sokat szoktak. Olyankor elbújok a takaróm alá, vagy dúdolgatok magamban, hogy ne halljam őket. Jobb lenne, ha még apa velünk lakna, de azért így is szeretek hozzá menni, volt, hogy elmentünk aquaparkba is.” (Krisztián 7 éves, a szülei elváltak)

Özönvízszerű információk

Krisztián túl jól informált, nem gondoljuk? Honnan tud egy kisfiú az apa nőügyeiről, az anya pénzköltési szokásairól vagy életvezetési stratégiáiról? Az ő szemében mindkét szülő jó és szerethető, és spontán egészen más dolgokat említ meg velük kapcsolatban, mint amiket ők vágnak – a jelenlétében – egymás fejéhez.

A kisfiú az első pszichológiai ülésen mondta el mindezeket, anélkül, hogy kérdeztem volna. Érezhetően zavar volt a fejében, és feszítette az a sok felnőtt dolog, amit innen-onnan hallott, és nem is tudott hová tenni. Sokszor még a szavak pontos jelentésével sem volt tisztában, de a non-verbális jelekből kiválóan olvasott: a két szülő haragszik egymásra, ez biztos.

Senki sem törődik azzal, hogy ez a sok információ elárasztja őt, és besározza a szülőkről addig őrzött pozitív képét, feltétel nélküli bizalmát. Egy pillanat alatt tűnik el az ismerős, biztonságos világ, és válik az egységes szülői kommunikáció ellenségessé és ijesztővé. Anya egy pénzéhes luvnya, aki nem is igazán akarta őt? Apa egy szoknyapecér, akinek a nője fontosabb, mint ő?

Addig biztonságos világképe összedől, és ezek a torz értelmezések tolulnak a helyébe. Nem valami szívet melengető. Ráadásul a két szülő nem ugyanazt mondja, így aztán nehéz választani, kinek higgyen. Nőzés, pénz, párkapcsolati történések: csupa olyasmi, ami távol áll egy kisgyerek tapasztalati- és érzésvilágától. Ahogy a felnőttek elárasztják, bevonják a saját indulatoktól feszülő világukba, úgy válik egyre szorongóbbá, egyre elveszettebbé ez a kisfiú. Megéri?

A megcsalás, mint állandó téma

Váláskor gyakran azt hiszi az önérzetében sértett felnőtt, hogy a megcsalás az oka a kapcsolat megromlásának, így egyértelmű a szerepleosztás: van egy elkövető és van egy áldozat. Ezt a sértett fél igyekszik a gyerek tudtára hozni, a válás okaként kizárólag a másik szülőt megjelölve. Ebben az élethelyzetben máris eltolódtak a közlések a felnőtteket érintő témák irányába, ahelyett, hogy a gyermeket érintő kérdésekről beszélnének: a megcsalás lesz az állandó téma.

Mivel a gyereknek nem sok élettapasztalata van, ezért hajlamos el is fogadni ezt a leegyszerűsítő magyarázatot, és jó eséllyel a sérülékenyebb szülő pártjára áll majd. Beleég a tudás, hogy így kell válni – aztán felnő egyszer, és talán majd ő is újrajátssza ezt a forgatókönyvet. Megéri?

Gyermekléptékű világ

A válás nem megbetegítő önmagában. Lehet jól válni! Csak akkor ezekre a káros működéshez vezető dinamikákra nagyon érdemes odafigyelni. Mert nem éri meg a gyerek lelki épségét kockáztatni és feláldozni, akármennyire is jogos a haragja, nagyok a gondjai a szülőnek. Nem a gyerek dolga ezeket megoldani.

Kár őt belerángatni a felnőttek világába, ahol nem tud kiigazodni, és csak elárasztva érzi magát. Nem jár el helyesen az a szülő, aki indulatától vagy igazságérzetétől fűtve berántja a gyereket a felnőttek problémákkal terhelt világába, hogy ezzel is „eddze” a gyereket.

Sokan azzal érvelnek, hogy nem szabad hazudni a gyereknek. Más hazudni és más korának megfelelő módon kommunikálni vele. Váláskor megrendülhet a gyerek érzelmi biztonsága, melynek helyreállításában az segít, ha a gyerek világképe és a szüleiről alkotott képe stabil, kiszámítható és megbízható marad, és neki elég csak gyermekléptékű dolgokkal foglalkoznia.

Deliága Éva Ketten háromfelé című könyvéről itt talál infót.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, melyben életciklusainkkal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál, de meg is rendelheti nyomtatott formában vagy most ekönyvként is.

Nézze meg előfizetési ajánlatainkat, most sok meglepetéssel várjuk.