„Mesélj, mi van veled?” – kérdezik az ismerősök, barátok, mert szeretnék megtudni, mi minden történt velünk, amióta nem beszéltünk. Életünk mindennapos eseményei, vagy a véget nem érő mókuskerék miatt, van, hogy egy szimpla „Semmi különös, csak a szokásos!” választ adunk, és már tovább is lépünk a beszélgetésben egy másik téma felé.

Pedig bármennyire átlagosnak, a környezetünkben feltűnésmentesnek tűnik is az életünk, mégis roppant egyedi. Senki más pont ugyanúgy nem élt meg egyetlen napot sem, mint mi. Még akkor sem, ha ugyanazok a dolgok estek meg velünk, és ugyanazt csináltuk együtt. Különösen igaz ez, ha az egész életünk történetére gondolunk.

Gyere, mesélj!

Rendelje meg online!

HVG Extra Pszichológia

Fogantatásunktól kezdve minden percben hatások százai érnek bennünket, a minket körbeölelő világból érkező impulzusok, események, tapasztalások szünet nélküli áramlása a halálunkig tart. Ösztönös törekvése minden embernek, hogy ennek a hatalmas ingermennyiségnek értelmet adjon, megragadhatóvá, logikus lánccá fűzve az emlékezet számára megőrizhetővé tegye.

A szavak megjelenésétől ennek eszköze lesz az ezerszínű történetalkotás, történetmondás – lényegében mindenről, mindenféle formában. A gyermekévek meséitől, fantáziálásaitól, az iskolában elhangzott tananyagokon át a felnőttkori meghitt beszélgetésekig állandóan jelen vannak a történetek az életünkben. Ezeken keresztül álmodunk, alkotunk, vágyakozunk, történetbe foglaljuk a gondolatainkat, szerelmeinket, sérelmeinket, terveinket, kudarcainkat és sikereinket.

Énkreáló eszközünk

E történetek (más néven narratívumok) nem pusztán mechanikus felmondásai az eseményeknek, gondolatoknak. Valódi lényegüket az értelmezésünk adja: milyen jelentéssel ruházzuk fel őket, milyen okot, szándékot, célt tulajdonítunk nekik (és a bennük szereplő többi embernek), mit emelünk ki belőle és mit nem.

Ez az a sajátos „szemüveg”, amely lehetővé teszi a saját külső és belső világunkból, valamint a tágabb környezetünkből származó tapasztalások koherens egésszé szervezését, egymáshoz illesztését, megértését. A jelen új élményeit a régi történetek szempontjából értelmezzük, és olvasztjuk bele a világról és önmagunkról alkotott elképzeléseinkbe. Folytonosságot teremtve ezzel nemcsak az események, hanem múlt és jelen, továbbá a saját belső állapotaink, érzéseink között.

Így válnak az önmagunkról alkotott történetek alappilléreivé a személyes önazonosságunk, identitásunk megalkotásának. Ezekben hordozzuk az elképzeléseinket arról, kik is vagyunk valójában egyéni, társas, társadalmi szinten. Úgy is tekinthetünk rájuk, mint „énkreáló” eszközre, amellyel megkonstruáljuk a saját pszichés valóságunkat.

Így hát, amikor elmesélünk egy napot vagy egy epizódot az életünkből, az mindig sajátos, egyedi keveréke a tényszerű leírásnak és annak, ahogyan ezt belesimítjuk önmagunkba az érzelmeink, emlékeink, viszonyulásaink mentén. Életszerűvé alakítjuk önmagunk számára, de ez az életszerűség – ugyanarra a helyzetre vonatkoztatva, a benne résztvevő többi ember számára – egészen másféle is lehet.

Olvassa tovább Gregó Enikő pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a valósággal, realitással, történeteinkkel foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.