Komoly vagy szeleburdi családot szeretne?

„A család mint rendszer, akkor működőképes, ha rugalmas” – mondja Kovács Miklós, a Magyar Családterápiás Egyesület elnöke, aki évtizedek óta dolgozik párokkal, családokkal. Vannak határok, de átjárhatók; vannak szerepek, de módosíthatók; vannak szabályok, de alakíthatók. Nem elég, ha vér szerinti kötelék van három-négy ember között, és egy lakásban élnek, mert ha nincsenek szerepek, határok, szabályok, és mindenki éli a maga privát életét, a család csak diszfunkcionálisan működhet. Ugyanakkor lehet jól kidolgozott, tervszerű rendszer szerint együtt élni, de melegség, szeretet és egymás iránti lojalitás nélkül a családban nem jó lenni.

Bálint Ágnes klasszikus ifjúsági regényében, a Szeleburdi családban Faragóék élete vidám, de kaotikus. Apa és anya a meleg-elfogadó szülőtípust képviselik, és ezt még akkor is fenntartják, amikor a lakást elárasztják a kisállatok, a szomszédok pedig már szóba sem állnak velük az állandó felfordulás és zaj miatt.

Nem a külvilágnak akarnak megfelelni

Godinemeth

Mi sem jellemzőbb rájuk, mint a következő leírás: „Barika a kis húgom játéka, anyu varrta neki, mikor én még másodikba jártam. Valami régi báránybőr bundának a gallérjából varrta. Anyu nagyon szeret játékállatokat varrni, csak sohasem sikerül neki. Barika sem sikerült, már új korában roggyant volt a lába, és nem látszott rajta, hogy bárány akar lenni. De a kis húgom, a Picurka nagyon szereti. Soha nem megy sétálni Barika nélkül. Pedig Barika már csak olyan, mint egy lábtörlő. Még olyanabb. Ahogy Picurka húzza maga után az utcán, a szőrébe beleakad minden villamosjegy meg almahéj. Apu már sokszor be akarta dobni a szemétbe, Picurka azonban nem engedi. Így hát csak kiporolják, és következő vasárnap megint mennek vele sétálni. Azt szeretem a szüleimben, hogy nem kényesek. Más biztosan nem menne végig az utcán Barikával. De ők tudják, hogy Barika a gyerekük kedvenc játéka, és nem törődnek vele, ha mások azt hiszik, hogy Picurkának nincsenek rendes, pénzért vett játékai. Radó azt mondja, hogy az ilyen szülők sokat érnek.”

Ebből a rövid részletből is rengeteg információhoz jutunk. Megtudjuk például azt, hogy a szülők nem a külvilágnak akarnak megfelelni, és „eljátszani” a jó szülőt, hanem saját értékrendjük van, amelyben sokkal fontosabb az elfogadás, mint a merev ragaszkodás a szabályokhoz. Barika házilag készült – nem játékboltban vették –, az anya fejéből pattant ki az ötlet, hogy régi bundából varrja, ezért külön értéket képvisel, bár az is kiderül, hogy anya nem éppen varrótehetség. A kis játékállat megtartásában a többség dönt, és a családfő hiába akarja kidobni, az anyából és a gyerekekből álló szövetség erősebb, mint az apa akarata, tehát nincsenek megfellebbezhetetlen szabályok. A tízéves Laci naplója tele van ehhez hasonló történetekkel, és mindegyik arról a játékos, elfogadó légkörről tanúskodik, amelyben biztosan jó felnőni.

Csak velük történhetett

A könnyedség, a játékosság, a művészi tehetség, vagy a velük ellentétbe állítható szigorúság, fegyelmezettség, reáliák iránti érdeklődés – olyan jellemzők, amelyek gyerekkorban még fejleszthetők: így a kreativitás is. A legfontosabb terep e szempontból az otthonunk, a családunk. Ahol az elfogadás és a bizalom uralkodik, és nem versenyszerű a légkör, ott könnyen kicsírázik a tehetség, a kreativitás. Nem kell feltétlenül zseniális alkotásra gondolni, elég, ha olyan közös produktum jön létre, amelyben mindenki részt vesz. Kovács Miklós a kreatív családokat úgy jellemzi, mint olyan közeget, ahol az együttlétek, a családi szokások egyediek, csak rájuk jellemzőek, és mindannyian örömüket lelik bennük.

Erre kiváló példa az az anyuka, aki karácsonyra összegyűjti a családtagok aranyköpéseit, a gyerekszájtörténeteket, majd könyv formában adja ajándékba a többieknek. Ebben az aktusban nem az a lényeg, hogy az írások művészi igényűek legyenek, hanem az, hogy „róluk szól”, csak velük történhetett meg. „Egy elsőrangú leves kreatívabb, mint egy másodrangú festmény” – mondta az 1950-es években Abraham Maslow, a pozitív pszichológia atyja, és ez igaz minden olyan alkotásra, amelyet örömmel, szeretettel és odaadással készít valaki, függetlenül attól, hogy művészileg értékelhető-e vagy sem.

Megyeri Zsuzsanna pszichológus cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, augusztus 18-án megjelent számában olvasható, mely a kreativitással, tehetséggondozással, önmegvalósítással, az izgalmassá tehető párkapcsolatokkal, a sokoldalú családi élettel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!