HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

Szülővé válva valóban félre kell-e tennünk a jókedvet és a játékosságot, vagy létezik olyan életforma, ahol együtt van jelen a felelős gondoskodás és a könnyedség?

„A család mint rendszer, akkor működőképes, ha rugalmas” – mondja Kovács Miklós, a Magyar Családterápiás Egyesület elnöke, aki évtizedek óta dolgozik párokkal, családokkal. Vannak határok, de átjárhatók; vannak szerepek, de módosíthatók; vannak szabályok, de alakíthatók. Nem elég, ha vér szerinti kötelék van három-négy ember között, és egy lakásban élnek, mert ha nincsenek szerepek, határok, szabályok, és mindenki éli a maga privát életét, a család csak diszfunkcionálisan működhet. Ugyanakkor lehet jól kidolgozott, tervszerű rendszer szerint együtt élni, de melegség, szeretet és egymás iránti lojalitás nélkül a családban nem jó lenni.

Bálint Ágnes klasszikus ifjúsági regényében, a Szeleburdi családban Faragóék élete vidám, de kaotikus. Apa és anya a meleg-elfogadó szülőtípust képviselik, és ezt még akkor is fenntartják, amikor a lakást elárasztják a kisállatok, a szomszédok pedig már szóba sem állnak velük az állandó felfordulás és zaj miatt.

Nem a külvilágnak akarnak megfelelni
©

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi sem jellemzőbb rájuk, mint a következő leírás: „Barika a kis húgom játéka, anyu varrta neki, mikor én még másodikba jártam. Valami régi báránybőr bundának a gallérjából varrta. Anyu nagyon szeret játékállatokat varrni, csak sohasem sikerül neki. Barika sem sikerült, már új korában roggyant volt a lába, és nem látszott rajta, hogy bárány akar lenni. De a kis húgom, a Picurka nagyon szereti. Soha nem megy sétálni Barika nélkül. Pedig Barika már csak olyan, mint egy lábtörlő. Még olyanabb. Ahogy Picurka húzza maga után az utcán, a szőrébe beleakad minden villamosjegy meg almahéj. Apu már sokszor be akarta dobni a szemétbe, Picurka azonban nem engedi. Így hát csak kiporolják, és következő vasárnap megint mennek vele sétálni. Azt szeretem a szüleimben, hogy nem kényesek. Más biztosan nem menne végig az utcán Barikával. De ők tudják, hogy Barika a gyerekük kedvenc játéka, és nem törődnek vele, ha mások azt hiszik, hogy Picurkának nincsenek rendes, pénzért vett játékai. Radó azt mondja, hogy az ilyen szülők sokat érnek.”

Ebből a rövid részletből is rengeteg információhoz jutunk. Megtudjuk például azt, hogy a szülők nem a külvilágnak akarnak megfelelni, és „eljátszani” a jó szülőt, hanem saját értékrendjük van, amelyben sokkal fontosabb az elfogadás, mint a merev ragaszkodás a szabályokhoz. Barika házilag készült – nem játékboltban vették –, az anya fejéből pattant ki az ötlet, hogy régi bundából varrja, ezért külön értéket képvisel, bár az is kiderül, hogy anya nem éppen varrótehetség. A kis játékállat megtartásában a többség dönt, és a családfő hiába akarja kidobni, az anyából és a gyerekekből álló szövetség erősebb, mint az apa akarata, tehát nincsenek megfellebbezhetetlen szabályok. A tízéves Laci naplója tele van ehhez hasonló történetekkel, és mindegyik arról a játékos, elfogadó légkörről tanúskodik, amelyben biztosan jó felnőni.

Csak velük történhetett

A könnyedség, a játékosság, a művészi tehetség, vagy a velük ellentétbe állítható szigorúság, fegyelmezettség, reáliák iránti érdeklődés – olyan jellemzők, amelyek gyerekkorban még fejleszthetők: így a kreativitás is. A legfontosabb terep e szempontból az otthonunk, a családunk. Ahol az elfogadás és a bizalom uralkodik, és nem versenyszerű a légkör, ott könnyen kicsírázik a tehetség, a kreativitás. Nem kell feltétlenül zseniális alkotásra gondolni, elég, ha olyan közös produktum jön létre, amelyben mindenki részt vesz. Kovács Miklós a kreatív családokat úgy jellemzi, mint olyan közeget, ahol az együttlétek, a családi szokások egyediek, csak rájuk jellemzőek, és mindannyian örömüket lelik bennük.

 

Erre kiváló példa az az anyuka, aki karácsonyra összegyűjti a családtagok aranyköpéseit, a gyerekszájtörténeteket, majd könyv formában adja ajándékba a többieknek. Ebben az aktusban nem az a lényeg, hogy az írások művészi igényűek legyenek, hanem az, hogy „róluk szól”, csak velük történhetett meg. „Egy elsőrangú leves kreatívabb, mint egy másodrangú festmény” – mondta az 1950-es években Abraham Maslow, a pozitív pszichológia atyja, és ez igaz minden olyan alkotásra, amelyet örömmel, szeretettel és odaadással készít valaki, függetlenül attól, hogy művészileg értékelhető-e vagy sem.

Megyeri Zsuzsanna pszichológus cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, augusztus 18-án megjelent számában olvasható, mely a kreativitással, tehetséggondozással, önmegvalósítással, az izgalmassá tehető párkapcsolatokkal, a sokoldalú családi élettel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!