Nevelni két alapelv alapján lehetséges.

Vagy-vagy.

Dönteni kell!

(Persze, ha egyáltalán van nevelés. Szerintem nincsen. Csak jól vagy rosszul hatékony együttélés van a gyerekekkel.)

Az egyik alapelv: legyél, aki vagy!

A másik: legyél, akivé én akarlak tenni!

De miért? Hát a gyerek valaki?

Nem tabula rasa, üres, beírandó lap, amikor megszületik?

(És majd azt írok rá, amit akarok…)

Persze, hogy nem!

Akárhány ember él is a Földön – most már több mint hétmilliárd –, mindnek más az ujjlenyomata, a rendőrség legnagyobb örömére.

(Persze lehetnek olyan pici különbségek, amik miatt kínos tévedések jöhetnek létre.)

És egészen más persze mindenkinek a DNS-e!

Miért gondoljuk, hogy az a valami, ami megszabja, kialakítja az ujjlenyomat vagy a DNS milyenségét – az a legbelső valami –, nem más mindenkiben?

A hívő számára ez a transzcendensből a földre leérkező egyéni lélek, az individuum (a tovább nem osztható), a természettudós számára a természeti program…

De ez a mi tárgyunk szempontjából mindegy.

Minden ember egyetlen a maga nemében, és úgy tűnik, földi létének értelmét az adja, hogy kibontakoztassa magát.

Így hát a mi nevelői feladatunk csak az lehet, hogy segítsünk neki leérkezni, megérkezni, kibontakozni a maga legbensőbb törvényei szerint.

Számára ez a legfontosabb – és ez a legfontosabb a társadalom számára is.

Vekerdy Tamás pszichológus cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, február 29-én megjelent számában olvasható, mely a személyiséggel foglalkozik: milyenek vagyunk, és milyen élmények képesek az idők során alakítani, változtatni a személyiségünket? Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – kiadónál!