szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Éveken át megfigyelte és lehallgatta az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal, az FBI John Lennont, a Beatles-együttes tagját, és az erre vonatkozó akta utolsó tíz dokumentumát több évtizedes jogi vita után kedden hozta nyilvánosságra - adta hírül a Los Angeles Times című amerikai napilap.

A hosszan tartó jogi vita ellenére sok újdonsággal nem szolgálnak az FBI-anyagok, hiszen közismert, hogy Lennon erősen rokonszenvezett a korabeli baloldali mozgalmakkal és lelkes békeharcos is volt.

A hetvenes évek elején kezdte el figyelni a titkosszolgálat Lennont, miután feleségével, Yoko Onoval közösen "bed-ins" (Egy ágyban a békéért) című performance-ukkal több alkalommal tiltakoztak nagy feltűnést keltve a vietnami háború ellen.

A lap szerint mindenekelőtt az nyugtalanította a FBI vezetőit, hogy Lennon akcióival az újraválasztásáért kampányoló republikánus Richard Nixon ellen hangolhatja a fiatalokat. Ennek különös jelentősége volt, mert az 1972-es elnökválasztáson szavazhattak először a 18 évet betöltő fiatalok.

A dokumentumok nyilvánosságáért John Wiener amerikai történész harcolt huszonöt éven át. Wiener 1981-ben, Lennon halála után kérte az anyag nyilvánosságra hozatalát, mert elhatározta, könyvet ír a legendás Beatles-tagról, az FBI azonban elhárította kérését. Arra hivatkoztak, hogy az aktus súlyos diplomáciai, politikai, és gazdasági ellenlépéseket váltana ki, amelyeket egy bizonyos állam tenne az Egyesült Államok ellen.

Wiener az általa "rock ,n, roll Watergate"-nek nevezett ügyben többször perre ment az FBI-al, és az anyag nagy részét már közzétették, most pedig peren kívül sikerült rendezni a vitát és kedden az FBI nyilvánosságra hozta az utolsó tíz dokumentumot is. "Nem valószínű, hogy a publikáció miatt Tony Blair megtorlásul az Egyesült Államok ellen indítja a brit hadsereget, világos tehát, hogy az FBI 25 éven keresztül teljesen abszurd érvekkel operált" - nyilatkozta Wiener az LA Timesnak.

MTI Kult

Letölthető lesz Lennon életműve

Decembertől letölthető lesz az internetről John Lennon teljes szóló-életműve - jelentette be az EMI Music. Tárgyalások folynak a Beatles-oeuvre online terjesztéséről is.

Hárs Géza Kult

Huszonöt éve lőtték le John Lennont

Huszonöt évvel ezelőtt lőtték le John Lennont, a populáris kultúra történetének egyik legnagyobb hatású zenészét. Mark David Chapman, a populáris kultúra történetének talán legismertebb gyilkosa életfogytiglani szabadságvesztését tölti az atticai börtönben, s noha többször kérelmezte feltételes szabadlábra helyezését, a kérelmet mindannyiszor elutasították. Lennon életműve eleven és ma is hat. Chapman személyisége halott, de ma is kérdéseket támaszt.

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát