Sokszínű Európa

Megrendelem a könyvet

Nagysikerű, Háború, járványok, technikák – a társadalmak fátumai  (Guns, Germs and Steel) című antropológiai könyvében dr. Jared Diamond az emberiség történetének mintegy 13 évezredét áttekintve - az európaiakat és a pápuákat összehasonlítva - azt állítja, hogy Pápua Új-Guineában még ma is a természetes kiválasztódás érvényesül, mert a halálozási okok között dominálnak a gyilkosságok, a törzsi villongások, a balesetek és az élelemszerzési gondok miatt bekövetkezett esetek. Márpedig ilyen viszonyok között csak az átlagosnál magasabb intelligenciájú egyedek élik meg a felnőttkort.

Ezzel szemben az európaiaknak génjeik átadásához nincs más teendőjük, mint az, hogy túléljék a gyermekbetegségeket, majd szaporodjanak. A betegségek túlélési esélyei nagymértékben megugrottak a védőoltásoknak köszönhetően. Az persze még Európában is előnyt jelent, ha a szülők idejében felismerik például a kezdődő agyhártyagyulladást, vagyis bizonyos értelemben az intelligencia még itt is szerepet játszik az átörökítésben. A természetes kiválasztódásnak a legtermészetesebb módja az, amikor az „alkalmatlan” egyedek kikerülnek a génállományból, még mielőtt szaporodni tudnának – az európaiak többsége azonban szép kort ér meg.

Diamond érvelésének másik alapállítása az, hogy az európai és általában a nyugati gyerekek ma már jóformán csak passzívan, azaz a média segítségével játszanak, szórakoznak. A televízió, a rádió és a filmipar azonban mindnyájunkat elbutít – állítja a szerző –, így nemzedékről nemzedékre mentálisan egyre visszamaradottabb egyedek fejlődnek ki, akikből a napi hétórányi tévézés köveztében, kihal minden kezdeményező készség.

A pápua új-guineaiak ezzel szemben egész gyerekkorukban interaktív viszonyban állnak más gyerekekkel és felnőttekkel. Mivel a gyermekfejlődésről írt tanulmányok egységesen kiemelik a gyermekkori ingerek és az aktivitás fontosságát a szellemi fejlődés szempontjából, Diamond szerint ez „olyan nem genetikai tényező, amely szintén hozzájárul az új-guineaiak magasabb szintű szellemi funkciójának kialakulásához”.
Dr. Marilyn Strathern a Cambridge Egyetem antropológiai tanszékén szintén Pápua Új-Guinea elismert szakértője, de ő másként magyarázza a Diamond által felvetett kérdéseket. Véleménye szerint az európai társadalom a technikai fejlődés során fokozatosan hozzászokott ahhoz, hogy a gépek megoldják helyette a feladatok nagy részét.

– Mivel a számítógépem megcsinálja azt, amire szükségem van, nekem nem kell megértenem a működését, és nem kell, hogy saját magam hajtsam végre a feladatot.

– Amikor megjövök a szupermarketből, egyszerűen beteszem a hűtőbe a készételeket, anélkül, hogy elgondolkoznék azon, miből készültek ezek az ennivalók. A pápuák kétségtelenül nem élvezik a négyezer éves technológiai fejlődés előnyeit, de a terheitől sem szenvednek. Amikor ők autóba ülnek, nem a technikai vívmányt nézik benne, hanem a megoldandó feladatokat, így aztán a kocsi megjavítása sem jelent számukra komoly gondot.

Másfelől nézve: az a társadalom, amelyik teljesen magától értetődőnek tekinti a technika létezését, azt is elvárja, hogy mindig valaki más készítse el és javítsa meg a dolgokat. A fejlett technika velejárója a technofóbia.

De Strathern nem ért egyet azzal, hogy a passzív szórakozás és az intelligencia között bármilyen összefüggés lenne.

– Amikor nyugati gyerekek reklámokról beszélnek, az felér egy műelemzéssel. Nagyon is tisztában vannak a valóság különböző szintjeivel, érzékelik a színészi játék minőségét, és felfogják a közvetített üzenetet is – mondja.

– A pápuákat sokkal inkább egymáshoz fűződő viszonyaik értelmezése köti le, és ez az ismeretanyag egyetlen konkrét célt szolgál, azt, hogy kiismerjék egymás szándékait.

Ugyanakkor nem mindenki ért egyet Diamond a televízió káros hatásait bizonyító nézeteivel. A televízió egyik nagy vívmánya, hogy segítségével a mai ember sokféle különböző helyen és korban élt ember történetét tudja könnyedén megismerni. Amikor a néző a bemutatott emberek problémáira, viselkedésük mozgatórugóira és szorongásaira reagál, az átélt érzelmek saját lelkivilágát is gazdagítják. Az Ellenség a kapuknál (Enemy at the Gate) című film nélkül el tudtuk volna vajon képzelni, milyen érzés lehetett orvlövésznek lenni Sztálingrádban a II. világháború alatt? A Lázadás a Bountyn (Mutiny ont he bounty) nélkül vajon mit képzelnénk az őfelsége XVIII. századi hadihajóin alkalmazott fegyelmezési módszerekről?

Egyre többen gondolják úgy, hogy a technológiai fejlődés lelassítja az emberi evolúciót azáltal, hogy globális faluvá alakítja a világot, és hogy Európában és Amerikában szinte már le is állt a fejlődés. Mint Steve Jones professzor A gének nyelve  (The Language of the Genes) című könyvében állítja, az evolúció történetének legjelentősebb eseménye a kerékpár feltalálása volt – az emberek attól kezdve ugyanis végre komolyan elgondolkodhattak azon, hogy az unokatestvérüket vegyék-e feleségül, vagy inkább felpattanjanak a biciklijükre, és körülnézzenek a szomszéd faluban, hátha ott akad egy vonzóbb szépség.

A mutáció az emberi evolúció építőköve, ugyanakkor a mutánsoknak sokszor egy hasonló mutánssal kell találkozniuk ahhoz, hogy kedvező tulajdonságaik érvényre juthassanak. Ezzel magyarázható az is, hogy az evolúció sokkal gyorsabban megy végre a kisebb és elszigetelt közösségekben, ahol mindenki hasonló génállománnyal rendelkezik, és nemzedékről nemzedékre ezeket cserélgetik egymás között. Egy beltenyészetben sokkal nagyobb arra az esély, hogy a hasznos mutáns gén találkozzon megfelelőjével, és aztán képes legyen reprodukálni önmagát.