Sokszínű Európa

Megrendelem a könyvet

A történet egy űrhajósról szól, aki nem hajlandó elhagyni az enyészetre ítélt űrállomást, és kijelenti, hogy élete hátralevő részében a Föld körül akar keringeni. A földi irányítás egy nőt küld fel hozzá, hogy elcsábítsa és hazahozza. A film ötlete nagy izgalmat keltett, és hamarosan már a szereplők nevei is felröppentek.

„Szokatlan elképzelés, de nem ellenezzük a megvalósítását, hiszen az Űrügynökség ezáltal sok pénzhez juthat. Nekünk is haladnunk kell a korral, és nem finnyáskodhatunk, amikor dollármilliókról van szó” – nyilatkozta a projektről Jurij Koptyev, az Orosz Űrügynökség vezetője.

Kara eközben felbérelte John Daly hollywoodi brit filmproducert (a Terminátor producerét), hogy be tudjon törni az amerikai filmpiacra is. „Az egyik orosz olajtársaság támogatta őket” – emlékezett vissza Daly – „és még a dumában, az orosz parlament alsóházában is felszólalt egy politikus az érdekükben”.

A film szoftpornóként lett beharangozva. Arra hívta volna föl a figyelmet, hogy még az űrtechnológia sem ér önmagában semmit, ha nincs köze a hús-vér emberekhez, akiknek érzelmeik, indulataik vannak. Ahol emberek vannak – sugallták az alkotók – ott előbb-utóbb a szexre is sor kerül, bármennyire szokatlanok is a körülmények, és minden bizonnyal még gyermek is születhet az űrben. Ehhez le kell majd küzdeni jó néhány fizikai akadályt.

Az Orosz Űrügynökség azonban nem kapta meg a beígért pénzt, aztán a Mir megsemmisült. Amikor az említett film forgatásának terve felmerült, az orosz űrprogram már komoly pénzügyi gondokkal küzdött. Jurij Kara ötlete csak egyike volt az egyre vadabb pénzszerzési kísérleteknek, amelyekkel megkísérelték fenntartani a Mirt. Volt olyan elképzelés is, amely szerint az egyik amerikai televíziós játék győztesei jutalmul utazhattak volna a Mirre, de tervezték az űrturizmus fellendítését is. A Mir lezuhanásakor a moszkvai utcákon szomorúan siratták az egykori szovjet birodalom egyik legerőteljesebb jelképét.

Hartley előszava

"A könyvben egyáltalán nem száraz tudnivalókról, sokkal inkább kevésbé ismert furcsaságokról esik szó. Amikor az iskolában Európáról tanultunk, mindig unalmas dolgokat hallottunk, az előadások csak hivatalokról és egyezményekről szóltak. Nem hangzott el semmi olyasmi, ami elgondolkoztatott volna, nem kaptunk szellemi, ideológiai iránytűt Európához. Az unió kétségtelenül politikai eszmét testesít meg, ugyanakkor olyan hely, ahol hús-vér emberek élnek. Van, akinek ez a felismerés teljesen magától értetődő, de nekem ezt tudatosítani kellett magamban. Végül sikerült eljutnom odáig, hogy Európát fizikai valóságnak tekintsem, és ezért van az, hogy a könyvben szereplő érdekességek jó részének első pillantásra egyáltalán nincs köze politikához."

Amikor egy ország arról dönt, hogy legyen-e űrprogramja, a politikusok arról szoktak vitatkozni, hogy a kutatás ugyanakkora jelentőséggel bír-e az adott ország számára, mint például a közoktatás vagy az egészségügy, amelyekre ugyanabból a kasszából kell előteremteni a pénzt. Az űrkutatási program ugyan nem alapvető szükséglet, de gazdagságot, erőt és presztízst sugall.

A Mir megsemmisülése után megváltozott az űrkutatás politikai háttere. A Mir utódjaként fellőtt Nemzetközi Űrállomás pontosan az, amit a neve sugall: multinacionális, amerikaiak által irányított vállalkozás, amelyhez más államok is anyagi és tudományos hozzájárulást nyújtanak. Az Európai Űrügynökség (European Space Agency), az ESA hasonlóképpen nemzetközi: tizenhét tagállama adja össze a 2010-ig szóló költségvetés 12 milliárd euróra rúgó összegét. Az amerikai űrkutatás költségvetése mellett bármelyik európai országé eltörpül, és ez is azt bizonyítja, hogy az űr meghódításáért zajló verseny nagyon hasonlít a XVIII. századi gyarmatosítási versenyre. Miközben az Európai Űrügynökség öt év alatt használhat fel 12 milliárd eurót, a NASA költségvetése csak a 2006-os évben 14 milliárd euró volt.

A hajdani Szovjetunió, Kína (amelyik 2003-ban küldte fel első űrhajósát) és az Egyesült Államok katonai űrprogramjában az a közös vonás, hogy mindhárom országban szigorúan állami, tehát központi döntésekkel irányítják, illetve irányították ezt a területet. Az újabb tapasztalatok azt mutatják, hogy amint bekapcsolódik a demokrácia az űrkutatásba, a pénz és az elán is elkezd elszivárogni az űrprojektekből. Ezért aztán eléggé valószínűtlennek tűnik, hogy az Európai Űrügynökség a maga tizenhét tagállamával és demokratikus döntési mechanizmusával komolyan labdába rúghat az ember által uralt tér határainak kitágításában.