szerző:
hvg.hu

Demi Moore-t lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt mindenkinek el kell ismernie, hogy vélt vagy valós tehetségétől függetlenül remek érzékkel hívja fel magára a média figyelmét. Sok évvel ezelőtt, 1991-ben Moore indította el a máig tartó, „pucérra vetkőzöm terhesen” trendet egy azóta ikonálissá vált Vanity Fair címlappal.

Demi Moore
A meztelen kismama fogadtatásától annak idején a kiadó annyira tartott, hogy néhány amerikai államban barna borítékban árulták a számot, ahogy a pornólapokat szokták.

Az immáron tizenhat éves divathullám legfrissebb terméke a Glamour magazin brit kiadásának augusztusi száma, amelynek címlapján, a számunkra egyébként meglehetősen érdektelen Myleene Klass angol tévés személyiség látható, a mostanra már megszokottá vált pózban, mellét eltakarva, oldalra fordulva, csípőre tett kézzel.

Cindy Crawford
A legelső és a legutóbbi vetkőzős várandós sztár között azonban még jónéhányan ledobták a ruhájukat, hogy bebizonyítsák, terhesen is kívánatosak tudnak maradni. 1999-ben, Demi Moore után Cindy Crawford volt a második hölgy, aki a W magazin címlapján mutogatta növekvő hasát és magzatát. Az ő akciója már kisebb vihart kavart, hiszen modellként egyébként is számtalan alkalommal mutatta meg ruhátlan testét a világnak, ráadásul a pocak is kisebb volt, kevésbé zavarta a máskor oly kritikus amerikai médiát.

A vetkőző kismamák sorában Brooke Shields a következő alany, aki a Vogue divatmagazin címlapján mosolygott nagy pocakkal, bár a színésznő valamivel szemérmesebb volt a többieknél, hiszen a teljes meztelenség helyett egy, az idomaira tapadó vizes pólóval szelidítette (vagy vadította?) a koncepciót.

Monica Bellucci
Monica Bellucci rajongói számára valószínűleg nem okozott különösebb meglepetést a színésznő pucér állapotos képeinek megjelenése az olasz Vanity Fairben 2005-ben, az olasz közvélemény mégis eléggé megdöbbent. Az egyébként igen művészi képek talán önmagukban még nem jelentettek volna gondot, de Bellucci tiltakozásnak szánta a fotósorozatot. A Vincent Cassellel első közös gyermekét váró színésznőt az háborította fel, hogy az olasz hatóságok csak házaspárok számára engedélyezik a mesterséges megtermékenyítést. Az interjúban Bellucci az olasz szokásokat az iszlámhoz hasonlította, amivel sikeresen feldühítette a Vatikánt is.

Britney Spears
A nagy elődök után Britney Spears is kedvet kapott a meztelenkedéshez, második kisfiát várva a Harper's Bazaar címlapján mutatta meg növekvő hasát. A popdíva vetkőzését a legtöbben nem fogadták elragadtatással, magamutogatásról és erősen kozmetikázott képekről beszéltek a kritikusok, de mindez valószínűleg a legkevésbé sem ártott a magazin eladásainak.

Eva Herzigova
Legutóbb idén februárban a Wonderbra modellként híressé vált Eva Herzigova dobta le ruháit várandóssága alatt, ismét csak az olasz Vanity Fair számára. Mivel a cseh származású szépség korábban komoly testképzavarokkal küzdött, melynek következtében súlya időnként vészesen lecsökkent, saját bevallása szerint terhessége egyfajta terápiáként működött számára. Herzigova képei ugyan kissé mások, mint a listánkban szereplő korábbi pucér pocakos fotók, egy leheletnyivel több a szexualitás bennük, mint az megszokott, de nem meglepő módon igen népszerűek voltak az érdeklődők között.

Megjelentek az első videók a Samsung Galaxy S10-ről és a hajtogatható Foldról

Megjelentek az első videók a Samsung Galaxy S10-ről és a hajtogatható Foldról

Európai Bizottság: Nincs háború a magyar kormánnyal

Európai Bizottság: Nincs háború a magyar kormánnyal

Íme a Samsung eddigi legizgalmasabb telefonja: májustól kapható az összehajtható Galaxy Fold

Íme a Samsung eddigi legizgalmasabb telefonja: májustól kapható az összehajtható Galaxy Fold

Matolcsyék új értelmet adnak a sikeres ingatlanbiznisz fogalmának

Matolcsyék új értelmet adnak a sikeres ingatlanbiznisz fogalmának

Demokratákat, aktivistákat, újságírókat akart ölni az amerikai parti őrség egy tagja

Demokratákat, aktivistákat, újságírókat akart ölni az amerikai parti őrség egy tagja

Amerikában is eltemették Andy Vajnát

Amerikában is eltemették Andy Vajnát