Tetszett a cikk?

Autó, mobiltelefon, kéziszerszám - a gyártóknak nem könnyű eldönteniük, érdemes-e termékeikből női változatot is fejleszteni.

Az autó retikültartóján a hölgyek csak mulattak, majd a termékbemutató egyik résztvevője kibökte: ide éppen csak az aktatáskánkat nem tudjuk fölakasztani. Ezzel a példával illusztrálta nemrég a Süddeutsche Zeitung német napilap, mennyire nehéz eldönteni, kellenek-e női termékek, és ha igen, milyenek legyenek azok. Eltérő véleményeket hallani még olyan, egy autóhoz képest egyszerű terméknél is, mint például a mobiltelefon. A Nokia uniszex telefonokat készít - válaszolta a HVG-nek Simai Anna, a cég magyarországi kommunikációs igazgatója, kifejtve, hogy férfiak is használhatnak első ránézésre nőinek tűnő készülékeket, a nők egy része pedig "nyitott a technológiai csodákkal felszerelt kütyükre".

Új modell. Nőknek szánták
© Lancia
Egy sajátos női vásárlóréteget céloz meg ugyanakkor a Samsung több magyar mobilszolgáltató által is hirdetett, nonfiguratív mintás, fehér, valamint gyöngyház- és mályvaszínű telefonja. Mint a gyártó egyik magyarországi píárfelelőse, Szabó Anita mondta, ezek a készülékek nem butábbak, hanem nőiesek. Erre gondolva építettek a mályvaszínűbe a koreai gyártó feltételezése szerint elsősorban a nőket vonzó olyan funkciókat, mint lépésszámláló, kalóriakalkulátor és bioritmus-nyilvántartó.

Ha létezik női autó, az nem feltétlenül kicsi, gömbölyű és mályvaszínű. Sztárcsevity Andrea, a Volvo Autó Hungária marketingigazgatója szerint az ő modelljeik közül a nők itthon és külföldön egyaránt szeretik az XC90 sportterepjárót. A jóindulatú magyarázat az lehetne, hogy az óvatos nők bizonytalannak érzik magukat a nagyvárosi forgalomban, szabadulni szeretnének attól az élménytől, hogy a férfiak minduntalan bevágnak eléjük. De persze szép számmal akadhatnak nők, akikbe legalább annyi erőfitogtatási vágy, agresszivitás szorult, mint némelyik férfiba. A BMW például azt tapasztalja, hogy modelljei közül Európában a 3-as sorozat kabriójának, a Z4 sportkocsinak és az X3 terepjárónak van a legtöbb női vásárlója.

Sportos, 215 lóerős, kupé formájú az a kísérleti autó, a YCC is, amelynek tervezését a Volvo három évvel ezelőtt női csapatra bízta. Az YCC múzeumi darab maradt ugyan, de Camilla Palmertznek, a fejlesztőcsoport vezetőjének igaza lehet: a modern nő autója minden férfi autója is. Talán úgy tűnhet, mintha a tervezőnők a női vezetőkkel szembeni előítéletekre játszottak volna rá, mindenesetre a hátsó ablakot úgy tervezték, hogy könnyebb legyen parkolni, és ha mégse sikerülne, akkor sincs baj: az egész autót ütközésvédő gumicsík fogja körbe. A hátsó ülések pedig akár a moziszékek, csak akkor csapódnak le, ha utas ül rájuk, különben tele lehet az egész teret pakolni. Ez persze a férfiaknak is praktikus lehet, ahogyan az sem csak a nők kezét kíméli, hogy a projektautón szinte sosem kell felnyitni a motorháztetőt, a szélvédőmosó beöntőnyílása pedig kívül van.

Az Egyesült Államokban az autók 45 százalékát nők vásárolják, Európában egyharmad körüli ez az arány - mondta egy tavalyi interjújában Michael Ganal, a BMW marketingigazgatója. "Női autót" azonban sem férfiak, sem nők nem akarnak - vélte nemrég a hamburgi Der Spiegelnek nyilatkozva Thomas Weber, a Mercedeseket gyártó Daimler fejlesztési igazgatója. Ám mivel a női autóvásárlók aránya egyre nő, a Mercedesek tervezésekor minden típusnál keresik a retikül elhelyezésének optimális módját, vagy a választ arra a korántsem csak női problémára, miképpen oldható meg, hogy a biztonsági öv ne szorítson, és ne gyűrje össze a vasalt ruhát.

Anyák napi meglepetésként hirdette a Bosch az Ixo névre keresztelt akkumulátoros csavarhúzóját, ám ez esetben is kiderült, hogy ami nőiesen praktikus, annak a férfiak is örülnek. Míg a gyártó a hagyományos készülékek egy-egy fajtájából évente 300 ezret tud eladni, ebből a típusból - mert csak 30 dekát nyom - másfél millió fogy. Bonyolultabb a helyzet a kozmetikumok piacán. Egyrészt olyan, korábban tényleg nőiesnek tekintett termékek férfiváltozata is megjelent, mint például a szemránckrém, a barnító bőrápoló vagy a hajfesték, másrészt marketingszakemberek azt tapasztalják, hogy egyre több nő használ férfiaknak szánt kozmetikumokat. Akadnak például, akik túl édeskésnek érzik a virágos, gyümölcsös női illatokat, ezért inkább az általuk tisztábbnak vélt férfikölniket választják. Összeér a nők és férfiak világa a kereskedelemben is. A Der Spiegel legalábbis arra hivatkozik, hogy míg több németországi barkácsáruház kifejezetten nőknek indít gyorstalpaló burkoló-tapétázó vagy falazási tanfolyamokat, addig új modellje bemutatásakor egy mosógépgyár férfiaknak hirdetett mosási továbbképzést.

És végül két "ellenpélda". Az autókban ma már mindennapos légzsákok fejlesztésekor eleinte nem vették figyelembe, hogy a nők többnyire kisebb termetűek - idézte fel egy müncheni kutatóintézet férfi- és nőitermék-fejlesztéssel foglalkozó munkatársa, Martina Schraudner a Süddeutsche Zeitungban. Egy másik példája szerint a telefonautomatás közönségszolgálatok hangfelismerő rendszerei eleinte nem válaszoltak a nőknek, mert fejlesztés közben csak a rendszerint mélyebb férfihangokkal gyakoroltatták őket.

MTI Munkaviszony

Rugalmasabb munkaidő nőknek

A társadalom egészségesebb közérzetének kialakításához szükség lenne a nők számára több rugalmas munkaidő biztosítására, ennek alig 8 százalékos arányával Magyarország az EU-n belül az utolsó helyen áll - erről is beszélt a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók