szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem szerepelhet kutyahús a pekingi szállodák és vendéglátó helyek étlapján az augusztusi olimpia és a szeptemberi paralimpia idején.

A kínai főváros élelmiszerbiztonsági hivatala az olimpiai eseményekkel szerződött helyi szállodáknak már júniusban megtiltotta, hogy kutyahúsból készült ételt szolgáljanak fel, sőt azt is kikötötte, hogy a hagyományos gyógydiétáknál is világosan fel kell tüntetni, ha eb is került beléjük.

A hivatal azonban a város összes éttermére is kiterjesztette a rendelkezést attól tartva, hogy a kutyamenük felháborítják az állatvédő szervezeteket és a nyugati világból érkezett látogatókat. A kutyahúst a dél-koreai konyha is előszeretettel használja, s az 1988-as szöuli olimpia idején hasonló okokból szintén felfüggesztették az ilyen fogások feltálalását.

MTI Világ

Tajvan: Peking a barátságos arcát mutatja

A párbeszéd újrafelvételét javasolta Kína Tajvannak. Az 1995-ben megszakított kétoldalú tárgyalások új fordulóját Pekingben tartanák, június 11. és 14. között – jelentette az Új-Kína hírügynökség. Tajvan máris elfogadta a meghívást.

Elindul a Google „varázsablaka”

Elindul a Google „varázsablaka”

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

Strandbuldózer gázolt halálra egy turistát egy népszerű olasz üdülőhelyen

Strandbuldózer gázolt halálra egy turistát egy népszerű olasz üdülőhelyen

Közel 2000 embernek ad munkát, és töretlenül növekszik a hazai vállalat

Közel 2000 embernek ad munkát, és töretlenül növekszik a hazai vállalat