szerző:
MTI

Egy sikeres modellkísérlet alapján a német főváros kezdeményezte, hogy súlyos kábítószerfüggők az orvosi rendelőben juthassanak hozzá a receptre felírt tiszta heroinhoz - írta vasárnapi számában a Der Tagesspiegel című berlini lap.

Katrin Lompscher berlini szenátor, a Baloldal egészségügyi kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusa terjesztett elő egy javaslatot, amely szerint azok, akik legalább öt éve kábítószerfüggők, és túl vannak legalább két sikertelen elvonókúrán, az orvosi rendelőkben adathassák be maguknak az adagjukat; az ellátást a betegpénztárak ugyanúgy finanszíroznák, mint bármely más terápiát. Számítások szerint a német fővárosban élő nagyjából tízezer heroinfüggő három százaléka, vagyis körülbelül 300 ember felel meg ezeknek a feltételeknek.

Már a szövetségi parlament előtt van a kábítószerügyi törvény olyan értelmű módosítása, amely lehetővé tenné a módszer alkalmazását szerte Németországban, ezt azonban a keresztény uniópártok ellenzik, mondván, bármely terápia célja csakis a kábítószer-fogyasztás megszüntetése lehet. Az elképzelés az, hogy azokat a kábítószerfüggőket, akiknél minden más módszer csődöt mondott, távol tartsák az utcán árult herointól.

Ha a betegek rendszeresen megkapnák az adagjukat közvetlenül az orvostól, nem kényszerülnének rá, hogy bűncselekmények elkövetésével teremtsék elő a drog árát, ráadásul nem fenyegetné őket a HIV-fertőzés veszélye, mint ahogy egyébként a közös fecskendőhasználat miatt fenyegeti - érvelnek a Nagy-Britanniában, Svájcban és Hollandiában már egyébként ismert módszer hívei.

A heroinkúra ugyanakkor drága: évi 10 ezer eurót kóstál betegenként, vagyis négyszer annyiba kerül, mint a jelenleg bevett metadonterápia.

Terrortámadásra készülő iszlamistákat fogtak Németországban

Terrortámadásra készülő iszlamistákat fogtak Németországban

Elkeseredett nyílt levelet írt egy tanár a mindennapjairól

Elkeseredett nyílt levelet írt egy tanár a mindennapjairól

Hatalmasat villant egy meteor az amerikai égbolton, és pont felvették

Hatalmasat villant egy meteor az amerikai égbolton, és pont felvették

Kiszivárgott fotók: ez tényleg a OnePlus 8 volna?

Kiszivárgott fotók: ez tényleg a OnePlus 8 volna?

Ez nem fog tetszeni a kormánynak: minimális tao-kulcsot szeretne az OECD

Ez nem fog tetszeni a kormánynak: minimális tao-kulcsot szeretne az OECD

Minden poénját a kommunizmusnak köszönheti, de jól áll neki

Minden poénját a kommunizmusnak köszönheti, de jól áll neki