szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy friss kutatás szerint a webes pornográf oldalak száma alig emelkedett 2006 vége óta, a beteg testképet támogató honlapok viszont négyszer annyian vannak, mint korábban.


© AP
Az Optenet számítástechnikai biztonsággal és tartalomszűrő programokkal foglalkozó cég nemrégiben megnézte, milyen irányba is fejlődik az internet. Az eredmény bizonyos szempontból meglehetősen meglepő.

Az Optenet közel három millió random, a világ sok részéről származó internet cím tartalmát elemezte 2006 végétől napjainkig. A kutatás eredményei szerint a gyermekpornográfiával foglalkozó tartalom 18 százalékkal emelkedett, míg a drogok népszerűsítését végző oldalak 62 százalékkal gyarapodtak. A rasszizmust pártoló weblapok száma 70 sázalékkal nőtt, de az erőszakos cselekményeket bemutató tartalmak is belehúztak, növekedésük 125 százalékos. A legmegdöbbentőbb azonban az evési zavarokat, anorexiát és bulimiát, a beteg testképet dicsőítő oldalak térnyerése, két év alatt 470 százalékkal több ilyen jellegű tartalom jött létre. A kutatást végző cég szerint ez a trend egyértelműen a web.2 alkalmazások megjelenésének és az ezeknek köszönhetően létrejött közösségi és személyes oldalaknak tudható be. “Nem véletlen, hogy az anorexiát és bulimiát támogató honlapok száma 470 százalékkal növekedett és a személyes weboldalak száma hasonló módon, 455 százalékkal lett nagyobb.” - mondta Joel Silberman, az Optenet észak-amerikai alelnöke. “Ahogy a web folytatja az átalakulást, üzleti helyett egyre társadalmi jellegűvé válik, fontosabb, mint eddig bármikor, hogy a szülők és a munkahelyi vezetők kategorizálják, monitorozzák és ellenőrizzék az online tevékenységet.” - tette hozzá az alelnök, hiszen a kutatás célja végül is az volt, hogy az eredményeken keresztül felhívja a figyelmet a cég termékeire.

Bár nem szeretnénk a tartalomszűrő szoftverek hasznát kisebbíteni, de a kifejezetten ezzel foglalkozó kutatások jelentős része azt állítja, hogy a gyerek-szülő viszonyban a technikai ellenőrzésnél sokkal fontosabb lenne a felek közti bizalom és az információ, csak persze azt nem lehet megvenni a boltban. Ahogy az evési és testkép zavarok kialakulásánál is komoly szerepe van a családi háttérnek és a gyógyulás szinte lehetetlen a szülők és akár a tágabb család aktív részvétele nélkül. Az anorexiát és bulimiát támogató oldalak ekkora arányú növekedése figyelmeztetést jelenthet az egészségügyi szerveknek, hogy próbáljanak meg az eddiginél jóval határozotabban fellépni a médiával, a divat- és reklámiparral szemben. Elsősorban nem azért, mert sajnálni kellene az evési zavaroktól szenvedőket, inkább azért, mert ugyanolyan függő betegek, mint  az alkoholisták vagy a dohányosok, és érdemes minél jobban lecsökkenteni a vágyaikat növelő lehetőségeket.

Az Optenet tanulmánya arra is kitért, hogy bár a pornográf tartalmak aránya az interneten némi csökkenést mutat, még mindig messze ez a legnagyobb mennyiségű tartalom a weben, az összes honlap 35 százaléka foglalkozik pornóval. A második helyezett az online vásárlás a maga 10,5 százalékával, amit az utazás követ 7 százalékkal. A hirdetői oldalak 6  ésa sport tartalom 4,5 százaléka is jelentősnek számít. A fenti számok természetesen arra a bizonyos véletlenszerűen kiválasztott 3 millió weboldalra vonatkoznak, a magyar helyzet ettől eltér.


 

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Így néz ki most az eresz, ami Szájer József szerint nem is volt azon a házon

Így néz ki most az eresz, ami Szájer József szerint nem is volt azon a házon

Félmilliárdot költött szűk fél év alatt a Tisza Párt, Magyar Péterék kiadásainak zömét a rendezvények és a fizetések viszik el

Félmilliárdot költött szűk fél év alatt a Tisza Párt, Magyar Péterék kiadásainak zömét a rendezvények és a fizetések viszik el

Áthaladt a tiltó jelzésen egy vonat Ferencvárosnál, a mozdonyvezető még időben kapcsolt

Áthaladt a tiltó jelzésen egy vonat Ferencvárosnál, a mozdonyvezető még időben kapcsolt