Ronald és Nancy Reagan. Kameraérzékeny elnök

Az első kettőt Kalifornia kormányzójának szavazták meg, az utóbbit az Egyesült Államok elnökének. Azonban nem ők voltak az egyetlenek, akik úgy gondolták, ha a színészethez van tehetségük, akkor a politikai pálya meg se kottyanhat. A Time magazin összeállított egy listát azokból a csepűrágókból, akik nem csak a színpadon vagy a vásznon, de a politikai csatákban is eredményesek voltak, meglepően sokan vannak.

Itt van például Clint Eastwood. Nincs tehetségesebb kisvárosi politikus, mint az Oscar-díjas rendező és színész. A mi Dirty Harrynk 1986-ban, a szülővárosában, Carmelben (Kalifornia) indult a választásokon, miután a helyi önkormányzat építési osztálya megvétózta a tervét, amely a menő étterme melletti régi irodaépület átépítését érintette. Eastwood sztárstátusza nem volt összemérhető a vetélytársáéval, aki nyugdíjas könyvtáros volt, a színész messze megnyerte a választásokat. Hivatalba lépése után Eastwood első dolga az volt, hogy kirúgta az építési osztály fejeseit. De nem csak önös érdekek vezették, hozott néhány környezetvédelmi rendeletet is, sőt, engedélyt adott egy cukrászda megépítésére, amely egyébként is szerepelt a választási ígéretei között.

Fred Grandy pont fordítva kezdte. Harvardi diplomával először politikusi pályára lépett, és Eisenhower barátjaként jó időben jó helyen volt a politikai karrierhez. Wiley Mayne képviselő keze alatt dolgozott egy darabig, és minden esélye megvolt a sikerre, ám közbeszólt Hollywood. 1977-ben Grandy elvállalta Gopher szerepét a Szerelemhajó című szappanoperában, és a következő kilenc évet sortban és térdzokniban töltötte, ebben az igen komolytalan szerepben. A választókat azonban úgy tűnik, így is meggyőzte, mert a sorozat után Grandy Iowa államban jelöltette magát szenátorként, és bár az ellenfelei betegre kacagták magukat, Grandy mégis megnyerte a választásokat. 1987-től 1995-ig ő ült a kongresszusi székben, de Gopher szerepe ennek ellenére belerondított Grandy politikai életébe, mert 1994-ben már nem nyert a kormányzói választásokon. Azóta a The Grandy and Andy Show című rádióműsort vezeti.

Az überamerikai Jesse Ventura politikai karrierje szintén a celluloidon futott zátonyra. Ventura profi birkózó volt, mielőtt különböző mellékszereplőket és antihősöket alakított néhány hollywoodi remekműben, a választók pedig nem láttak tovább elasztikus nadrágjánál. Mégis, reformpárti jelöltként megnyerte a Minnesota megyei önkormányzati választásokat, mégpedig a CBS hírműsorának mindentudó vezetője, Dan Rather ellenében. Ventura ennek ellenére csak egy szezont bírt ki, ami így is nagy teljesítmény egy pankrátortól.

Ben Jonesnak még olyan filmes karrier sem jutott, mint Grandynak, hiszen csak egy zsíros autószerelői szerep esett le neki a Hazárd megye lordjai című sorozatban; mindenesetre úgy gondolta, ezt a csapást a politikai porondon kompenzálja. Az amerikai kongresszusban Georgia állam negyedik kerületét képviselte 1989-től 1993-ig. A riválisai minden egyes választáson elővették a filmes múltját, de Jones szerette a politikai csatákat és hírhedt múltjával kapcsolatban mindig csak viccelődött: „Egyszer meztelenül ébredtem egy tetováló szalonban. Akkor határoztam el, hogy változtatok az életstílusomon és politikus leszek.”

Akad itt más érdekes alak is a sorban, Sonny Bono. Ha a filmes szerepeire nem is emlékszünk, arra biztosan, hogy ő volt Cher, az énekesnő oldalbordája, és szerzője a Bang, Bang My Baby Shot Me Down és az I’ve Got You Babe című örökzöld nótáknak. Sonnyt ugyancsak önös érdekek vezérelték, amikor belepancsolt a politikába. A helyi önkormányzat túlságosan bürokratikus ügymenetébe gabalyodott a házépítése és az olasz étterme üzemeltetése kapcsán. 1994-ben republikánusként lépett hivatalba és politikusi körökben népszerű is lett önironikus humorával. Nem tudni, mit érhetett volna el még; halálát síbaleset okozta, egy fának ütközött.

Fred Thompson talán az egyetlen ember, akit nemcsak a vásznon, de a politikai szférában is igazán komolyan vettek. Nem csoda, hiszen első politika szerepe ügyvédként a Watergate-botrányban volt, Nixon ellen. Ez követte kismillió filmes mellékszerep, melyek közül nem egyben negatív politikai hőst testesített meg. Az amerikai választók ennek ellenére megmutatták, hogy el tudnak vonatkoztatni a filmektől, mert Thompson 1993-ban egy bérelt teherautón kampányolva nyerte meg a szenátori széket, amelyből aztán 2003-ig mozdíthatatlan volt. A színészkedést természetesen emellett is folytatta, és miután évekig játszotta a kerületi főügyészt a Law & Order című népszerű amerikai sorozatban, Thompson úgy gondolta, az arcával összeépült igazságosságnak ezúttal is bedől a szavazótábor - az egyik esti televíziós talk-show-ban jelöltette magát Amerika elnökének. Ám 2008-ban az előválasztásokon kiesett, mint a pinty.

Arnold Schwarzenegger, akit ma már mindenki csak úgy becéz: Conan, a republikánus, ugyancsak élő adásban jelentette be, hogy Kalifornia kormányzója akar lenni. Jay Leno esti kibeszélőshowjának nézői minden bizonnyal megrökönyödtek, amikor a Terminátor erős német akcentusával előadta politikai szándékait. Pedig azt gondolhattuk volna, a nyugati oldal szavazói eléggé megedződtek már. A 2003-as választás, amelyen Schwarzi nyert, éppen eléggé vicces volt amúgy is, mert amikor világossá vált, hogy az akkori kormányzó, Gray Davis széke erősen inog, a Szilícium-völgy összes őrültje hirtelen politikai karrierre kezdett vágyni. A jelöltek között volt például pornósztár is, Mary Carey. Arnie győzelme egyértelmű volt, bár sokak szerint a valamikori Mr. Universe sem az elasztikus nadrágnak köszönhette a sikerét, hanem annak, hogy Kennedy-lányt vett feleségül.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk a „klasszikusokat” is, akik között ott van George Murphy, a Broadway húszas évekbeli sztárja. Kibukott a Yale-ről, de az amerikai gazdasági válság alatt komoly filmes karriert csinált, majd a színfalak mögé vonult és a Technicolor Corporation elnöke lett. Murphyt 1964-ben választották képviselőnek, és nevéhez fűződik a „vizuális oktatási formák” bevezetése, amelyben a matematikát, a tudományokat, sőt még az atlétikát is oktatófilmeken ismertették meg a gyerekekkel. Ez mind nemes cselekedet lett volna, ha 1970-ben ki nem derül, hogy a filmek mind a Technicolor berkeiben készültek, és a politikus a képviselői summa mellé a cégtől húzott szép járandóságot.

Ronald Reagan politikussá válása talán a legszokványosabb történet; meglehet, éppen ezért vitte a színész egészen az elnökségig. Reagan, akinek egyébként szociológiából és közgazdaságtanból volt diplomája, színészi tehetségét csak későn fedezte fel, de akkor aztán be is futott vele. Ki ne emlékezne Kertész Mihály rendező filmjére? Az Út Santa Fé-be komoly siker volt, csakúgy, mint a Sötét győzelem, amelyben Reagan Humprey Bogart és Bette Davis oldalán játszott. A háború alatt katonáskodó színész a béke beköszönte után valamilyen oknál fogva mégsem kellett Hollywoodnak, így politikai pályára állt, elindult a kormányzói pozícióért Kaliforniában. A közgázdiploma jól jött, az állam felvirágzott és a fejlődés útjára állt, Reagan leépítette a szociális rendszereket és az egészségügyi ellátást is megreformálta. 1980-ra már elnöki ambíciói voltak, le is győzte Jimmy Cartert a választáson. Az USA 40. elnökeként kétszer is megválasztották, a két ciklus alatt sűrű és máig sokat vitatott programot vitt. Reagan minden helyzetből képes volt politikai előnyt kovácsolni, amit minden bizonnyal színészi képességeinek köszönhetett.

Krisztina O'Brien