szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb kampányt indítanak a Portugáliában csaknem két éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei a gyermek felkutatására, abban a reményben, hogy a helybeliek közül valaki érdemi információval szolgál.

Az idén hat éves Madeleine-nek 2007. május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában. A kislány - két kisebb testvérével - a szállodai szobában aludt, miközben a szülők az épülettől nem messze, baráti társasággal vacsoráztak.
   
Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kísérte, különösen azután, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben. A gyanúsítást ugyan tavaly nyáron - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldották, a gyermeknek azonban azóta sem lelik nyomát.
   
Időközben a világsajtó figyelme is egyre lanyhul, már a brit lapok is meglehetősen ritkán foglalkoznak a témával. Madeleine ügye, amely korábban folyamatosan az első oldalakon szerepelt, szinte eltűnt az újságokból.
   
A szülők - a BBC keddi beszámolója szerint - most újabb, az eltűnés környékére összpontosító, figyelemfelhívó kampányba kezdenek a következő két hétben. A házaspár tízezer portugál nyelvű szórólapot készíttetett; ezeket Praia da Luz tágabb környezetének lakosságához juttatják el közvetlenül.
   
Emellett köztéri óriásplakátokon és tömegközlekedési járművekre elhelyezett hirdetéseken is emlékeztetik a helyieket Madeleine-re. A kislány felkutatására létrehozott alap, a Find Madeleine Fund közleménye szerint a korábbi időszakban a fő hangsúly a nemzetközi felhívásokon volt, a helyi lakosság körében azonban nem folyt kellő intenzitású információgyűjtés. 
   
Az alap szerint "szinte biztos", hogy a helybéliek közül valaki tud olyan életfontosságú adattal szolgálni, amelynek révén Madeleine visszakerülhet szüleihez. 
   
A brit sajtó az év elején olyan értesüléseket közölt, hogy a szülők megbízása alapján a Scotland Yard volt detektívjeiből, valamint a brit belső és külső elhárítás (MI5, MI6) egykori ügynökeiből álló, 12 fős csapat keresi a gyermeket, erről a kutatási próbálkozásról azonban azóta sincs újabb hír.
   
McCannék először egy spanyol magándetektív-irodát bíztak meg a kislány fellelésével, de a Metodo 3 nevű cég - miután a Madeleine-alap 300 ezer fontot (csaknem 100 millió forintot) kifizetett neki - teljes kudarcot vallott.

MTI Világ

Elsietett volt a Madeleine szülei elleni eljárás?

A portugál rendőrség kapkodott, amikor meggyanúsította a 2007 májusában Portugáliában eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szüleit - közölte Alipio Ribeiro, a portugál bűnügyi rendőrség országos igazgatója a Publico című napilapnak adott interjúban.

MTI Világ

Ad acta tették a Madeleine-ügyet

Az előzetes londoni sajtóértesüléseknek megfelelően felmentette a gyanúsítás alól a portugál vádhatóság a több mint egy éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szüleit, de a keresést is beszüntette.

Egyre több gyerek bántja magát, mert nem érzik biztonságosnak a világot

Egyre több gyerek bántja magát, mert nem érzik biztonságosnak a világot

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

Gyurcsány Ferenc fikciót ír az elefántcsonttoronyban

Gyurcsány Ferenc fikciót ír az elefántcsonttoronyban

Hatalmas robbanás rázott meg egy vegyi üzemet Kelet-Kínában – videó

Hatalmas robbanás rázott meg egy vegyi üzemet Kelet-Kínában – videó