szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Használjuk a fantáziánkat és készítsünk belőle levest, köretet, főételt, salátát vagy akár süteményt.

Használjuk a fantáziánkat és készítsünk belőle levest, köretet, főételt, salátát vagy akár süteményt. Ebben igyekszünk most segíteni, a következő recepteket ráadásul vegetáriánusok is fogyaszthatják.
 
 
Répa krémleves füstölt sajttal
Ez a leves nagyon sűrű, nagyon krémes és a füstölt sajt íze elképesztően jól harmonizál a répával. Ne reszeljük, inkább kockázzuk a sajtot, így az nem olvad szét, a formáját megtartva lágyul meg teljesen.

Hozzávalók:
800 g sárgarépa
1,5 l hús- vagy zöldségleves (Jobb híján használhatunk leveskockát)
1 evőkanál liszt
2 evőkanál vaj
1 teáskanál só
bors
szerecsendió
citromlé (elhagyható)
füstölt sajt  

Elkészítés:
A répát hámozzuk meg és vágjuk karikákra.
A hús illetve zöldséglevet forraljuk fel, adjuk hozzá a felkarikázott répát és lassú tűzön lefedve, főzzük kb. 30 percig, illetve amíg a zöldség teljesen meg nem puhul.
A főzőlével együtt a megfőtt répát pürésítsük turmixgépben, vagy botmixerrel.
A vajat és a lisztet gyúrjuk kis golyóvá, dobjuk a levesbe és habverővel folyamatosan keverve, hagyjuk feloldódni.
Forraljuk fel a levest újra, majd ízesítsük sóval, borssal, szerecsendióval és citromlével.
Tálaljuk felkockázott füstölt sajttal.

Rapp Eszter

Répa mousse
Meglepő gondolat a hétköznapi zöldségből elegáns mousse-t varázsolni, de működik és az eredmény rendkívül mutatós. Leginkább egy könnyű előételként képzelhető el salátával, sajttal vagy pirítóssal kínálva.

Hozzávalók: (Kb. 6 adaghoz)
600 g sárgarépa
2,5 dl hús vagy zöldségleves (Jobb híján használhatunk leveskockát)
4 tojás
2,5 dl tejszín

bors
szerecsendió  
 
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A répát hámozzuk meg és vágjuk karikákra. Érdemes minél vékonyabbra vágni, hogy gyorsabban megfőjön.
Forraljuk fel egy lábosban a hús, illetve zöldséglevet, majd adjuk hozzá a felkarikázott répát. Főzzük addig, amíg a zöldség teljesen meg nem puhul.
A főzőlével együtt a megfőtt répát pürésítsük turmixgépben, vagy botmixerrel.
Adjuk a répához a tejszínt, ízlés szerint sót, borsot és fűszerezzük reszelt szerecsendióval. A szerecsendiónak elég jellegzetes az íze, érdemes a fűszerezés közben kóstolgatni a krémet, nehogy túlzásba essünk, de persze ez igaz a só és bors használatára is. Nagyjából egy szerecsendió harmada elég ehhez a mennyiséghez.
A tojásokat is adjuk a répás keverékhez majd turmixoljuk tovább egy percig az egészet.
Vajazzunk ki hőálló formákat és adagoljuk ki a masszát. A legcélszerűbb talán a szuflétálkák használata, hiszen bírják a sütést és pont megfelelő a méretük.
Gőzöljük a répahabokat 30 percig alufóliával letakarva. A gőzöléshez egy magasabb peremű tepsibe öntsünk annyi forró vizet, amennyi a formáknak nagyjából a feléig-háromnegyedéig ér, és a tálkákat ebbe helyezzük bele. A habok kissé megnőnek, ezért figyelni kell, hogy az alufólia ne ragadjon beléjük.
Ha letelt a 30 perc a sütőben, pihentessük a mousse-okat pár percig. Hústűvel érdemes körbevágni őket, mielőtt tányérra borítanánk, hogy könnyebben kicsússzanak, de sajnos még így sem garantált a siker. Jó hír, hogy a habos állag megenged egy kis csalást, így a hibák tökéletesen korrigálhatók. Ha a hab egy része beleragadt a tálkába, kanalazzuk ki és építsük vissza a megfelelő helyre, némi simítás és az eredmény kész tökély.

Rapp Eszter

Répapogácsa fokhagymás tejfölös mártogatóssal
Talán kissé félrevezető a pogácsa elnevezés. Ne a hagyományos pogácsára gondoljanak, az alakja ugyan hasonlít, de mivel szinte csak zöldségből áll, így az állaga puhább. Vendégvárónak, előételnek, köretnek, sőt zöldséges fasírtként tekintve rá akár húspótlónak is megfelel. Feldobhatjuk a pogácsákat egy kis fokhagymás tejfölös mártogatóssal, illetve ennél a receptnél is bevethetjük a füstölt sajtot.

Hozzávalók:
1 ½ csésze reszelt répa
¾ csésze reszelt zellerszár
½ csésze póré vagy újhagyma apróra vágva
½ csésze zsemlemorzsa
2 tojás
egy marék friss petrezselyem
1 ½ teáskanál só
bors
szerecsendió
füstölt sajt,
 
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
A zöldségek lereszelését a legkönnyebben és leggyorsabban turmixgéppel, vagy a botmixerre szerelhető daráló résszel oldhatjuk meg, de, ha ilyen nincs kéznél, egy egyszerű sajtreszelő is megteszi. A lényeg, hogy a lereszelt zöldségekből nyomjuk ki annyira a levet, amennyire csak lehet, hogy ne áztassák el a pogácsákat.
A lereszelt zöldségeket, a tojást, a zsemlemorzsát és a fűszereket tegyük egy nagy tálba és gyúrjuk össze. Amennyiben a tészta, túl nedves, adjunk hozzá még annyi zsemlemorzsát, hogy formázható legyen.
Evőkanállal adagolva formázzunk kis pogácsákat a masszából, tegyük kivajazott tepsire őket és mindkét oldalukat süssük 10 percig.
Fordítás után reszelhetünk a pogácsákra kevés füstölt sajtot.
 
Fokhagymás tejfölös mártogatós elkészítése:
- 2 dl tejfölt keverjük el ízlés szerint sóval és 2-3 gerezd lereszelt fokhagymával.

Rapp Eszter
A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

Legalább 25 áldozata van a kormányerők és az oroszok szíriai bombázásának

Legalább 25 áldozata van a kormányerők és az oroszok szíriai bombázásának