szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elhunyt Irvin Kershner A birodalom visszavág című Star Wars-epizód és a Soha ne mondd, hogy soha című James Bond-film rendezője. Az amerikai filmes 87 esztendős korában, hosszú betegség után hunyt el vasárnap Los Angelesben. Halálhíréről Franciaországban élő keresztlánya, Adriana Santini hétfőn tájékoztatta a sajtót.

A rendező, színész és producer 1923-ban született Philadelphiában. Komolyan foglalkozott zenével és festészettel is, majd az ötvenes évektől dokumentumfilmeket, később játékfilmeket kezdett forgatni. A hatvanas évektől olyan népszerű produkciók kerültek ki a keze alól, mint az Enyém, tied, miénk című vígjáték, a Shunkawakan visszatér című western vagy a Laura Mars szemei című pszichothriller. A nemzetközi sikert azonban a Star Wars-sorozatból második produkcióként elkészült A birodalom visszavág című sci-fi hozta meg számára 1980-ban, a rendezői széket a történet atyja, George Lucas engedte át neki. Ezt követően rábízták a James Bond: Soha ne mondd, hogy soha forgatását Sean Conneryvel a főszerepben, és az 1990-ben Peter Weller főszereplésével a mozikba került Robotzsaru 2. rendezése is az ő nevéhez fűződött. Kershner már benne járt a korban, amikor 1988-ban a kamera másik oldalán is debütált: Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című, nagy vihart kavart filmjében játszotta az egyik apostol apját. Több tévésorozatban is foglalkoztatták rendezőként, többek között a SeaQuest - A mélység birodalma című sci-fiben.

Percekkel az indítás után felrobbant a SpaceX űrhajója

Percekkel az indítás után felrobbant a SpaceX űrhajója

Szépek voltak, fiatalok és szabadok – egy 40 évvel ezelőtti „iparos” gólyabál emlékei a Főfotóban

Szépek voltak, fiatalok és szabadok – egy 40 évvel ezelőtti „iparos” gólyabál emlékei a Főfotóban

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában