szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kissé szokatlan módszerrel készül fűteni a központi temetőben lévő új központját a bécsi temetkezési vállalkozás: részben a 2012-ben elkészülő épületet a szomszédos krematórium hője fogja melegíteni.

Jürgen Sild szóvivő megerősítette a hírt, ugyanakkor hangsúlyozta: az a beállítás, hogy az épületet holttestekkel fűtik majd, nem állja meg a helyét. Mint kifejtette, egy holttest elhamvasztásához nagyon sok energiára van szükség. A kályhát 800 Celsius fokra kell felmelegíteni, az elégetést követően pedig annyi energia marad fenn, hogy azt a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet szem előtt tartva a lehető legjobban kívánják felhasználni. A krematórium mellé épülő központot mindazonáltal gázzal is fűtik majd.

"A döntés nekünk sem volt egyszerű, hiszen természetesen a kegyeletet tartjuk a legfontosabb tényezőnek. Az eljárást ugyanakkor külföldön is több helyen alkalmazzák, például Németországban" - közölte Sild. A szóvivő egyszersmind cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a krematóriumot rákötik a távhőellátásra. A bécsi temetkezési vállalkozás évente 5500-6000 holttestet hamvaszt el, nemcsak bécsieket, hanem a környező tartományokban elhunytakat is. Ausztriában ugyanis nincs mindenhol krematórium.

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Gólgazdag meccsen harcolta ki a továbbjutást a Ferencváros az Európa-ligában

Gólgazdag meccsen harcolta ki a továbbjutást a Ferencváros az Európa-ligában

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség