23 éve rabolt el egy csecsemőt, most feladta magát
Feladta magát a hatóságoknak az a nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1987-ben elrabolt egy kislányt egy New York-i kórház szülészetéről - tudatta vasárnap az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI).
Anne Pettway a Connecticut állambeli Bridgeportban jelentkezett a rendőrségen, miután a Facebookon kapcsolatba lépett az egyik nyomozóval. A nőt szombaton a város egyik zálogházában ismerték fel, amikor éppen ékszert kívánt eladni.
A zálogház egyik alkalmazottja Pettway távozása után értesítette a rendőrséget. Az üzletben készült videó alapján megállapították, hogy egyértelműen arról a nőről van szó, aki ellen pénteken körözést adtak ki Észak-Karolinában, mert 1987-ben elrabolta Carlina Renae White-ot.
A fiatal nő bő 23 esztendő eltelteltével kiderítette, hogy ki a valódi anyja, mert egész életében azt gyanította, hogy idegen családban nőtt föl. Pettway helyzetét egyébként az is súlyosbítja, hogy nemrégiben sikkasztás miatt két évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, s ezért engedély nélkül nem hagyhatta volna el Észak-Karolina területét.
Az anya, Joy White 19 napos korában látta utoljára most előkerült lányát, akit azért vitt be egy harlemi kórházba, mert lázas volt. A csecsemőosztályra felvett Carlina azonban eltűnt. Az őt elrabló Pettway nem sokkal korábban szintén terhes volt, de elvesztette gyermekét.
A lány gyanúját az keltette fel, hogy az "anyja" sosem tudta bemutatni születési anyakönyvi kivonatát, hiába kérte tőle. Ezután kutatni kezdett az interneten 1987-ben eltűnt csecsemők után. Carlina először január 4-én hívta fel a valódi anyját, s a DNS-vizsgálat megállapította, hogy valóban sikerült megtalálnia a biológiai családját.