szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A PETA sokkoló reklámmal hirdet a szőrmeviselés ellen, most épp Kínában. A Nyúl évének beköszönte előtt egy héttel az ünnepelt kínai színésznőt, Gong Lit vonják kérdőre viselt dolgai miatt. Ám a kampány kreatív koncepciójának ötletadója még nála is brutálisabb.

Harisnyás lábak és tűsarkú cipő, mely egy nyúl nyakában tapos. Ezzel a képi megjelenítéssel próbálja felhívni a figyelmet a PETA állatvédő egyesület legújabb kampányában a szőrmeviselés okozta fájdalmakra. A hatásvadászat azonban nem áll meg a vizuális „effektnél”, a szövegezése egy konkrét személyhez szól, az ünneplet kínai színésznőt Gong Lit vonja kérdőre “Gong Li: A divat csúcsán áll?” - áll a plakáton kínaiul.

Brutális léptek
peta.org

A színésznő ugyanis legutóbbi mozipremierjén nyusziszőrmében jelent meg, nem csoda tehát, hogy a PETA vérszemet kapott. A kampányhoz kapóra jött a február 3-án beköszönő kínai újév is, mely a Nyúl jegyében telik. Ennek szellemében hívták fel újra a kínai PETA-sok Gong Li figyelmét, hogy mellőzze a kedves kis állat prémjének viselését. Nem ez volt az első felszólítás, már 2007-ben is az állatvédők kereszttüzébe került a 45 éves színésznő, aki akkoriban politikai aktivitását megkezdve a Kínai Néppárt éves konferenciáján egy környezetvédelmi javaslatot terjesztett elő, miközben fellépései során előszeretettel hordott már akkor is állatszőrt. A valóban aktív természetvédők hipokritának csúfolták a nőt.

Gong Li játszotta a gonosz gésát
imdb.com

A színésznő, akit a nyugati közönség az Egy gésa emlékiratai című filmből ismert meg, nem reagált sem a vádakra, sem a felszólításra, hogy ne húzzon magára többet nyúlprémet. Menedzsere csupán annyit közölt, hogy a szőrmét egy szponzortól kapta Li. A PETA helyi szóvivője szerint “Gong Lit kínaszerte támadják a kegyetlenségről árulkodó megjelenése miatt, mely azt is tükrözi, hogy egyáltalán nincs tekintettel a környezetvédelemre.”

A kampány valós inspirációja azonban Gong Linél is sokkal kegyetlenebb. Tavaly év végén ugyanis a tűsarokba mélyedő nyúlnyak épp ellentétes üzenettel vált népszerűvé a kínai netezők körében. Snuff Bunny Girl (magyarul nyuszigyilkos lány)  néven terjengett az interneten az a videó, mely kínai diáklányokat (vagy annak beöltözött nőket) örökít meg, amint cipellőjükkel trancsírozzák szét az állatokat, vagy egész egyszerűen rájuk ülnek és úgy nyomják szét őket. A brutális jeleneteket az egyik internetes újság szerint helyi bűnözők készíthették saját szórakoztatásukra. A felvétel azonban felkerülve a világhálóra hatalmas nézettséget produkált, pedig egy kínai felmérés szerint, melyben négyezer embert kérdeztek meg 90,47% azt vallotta, hogy dühítő az állatok kínzása.

hvg.hu Shake

Ön megenné barátait?

Helmut F. Kaplan szerint le kell szoknia az embernek arról, hogy kizsákmányolja felebarátait: az állatokat. De tudunk úgy élni, hogy a légynek sem ártunk? - teszi fel a kérdést a Spiegel az osztrák állatvédővel folytatott interjújában.

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Megtámadott ENSZ kontingens, aggódó Szijjártó, félmillió menekült és égő követségek - Mi történik Kongóban?

Megtámadott ENSZ kontingens, aggódó Szijjártó, félmillió menekült és égő követségek - Mi történik Kongóban?