szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Delta Airlines amerikai légitársaság a repülőjegy árának visszatérítése mellett mindössze 50 dolláros (hozzávetőleg tízezer forintos) kártérítést ajánlott fel annak a nőnek, akiknek szőrtelen macskája múlt hónapban pusztult el egy meghibásodott ajtó miatt a connecticuti járat csomagterében.

A Snickers névre hallgató állat a Connecticut államból Utah-ba tartó Delta-járaton azután fagyott halálra, hogy a csomagtérben elromlott egy biztonsági zár, ráadásul a kirakodás is közel egy órán tartott – közölte az AP hírügynökség.

Heather Lombardinak, a kopasz macska tulajdonosának a Delta a 290 dolláros viteldíjon felül korábban 2900 dolláros kártérítést kínált a macska elvesztéséért, sőt kifizették volna az állatorvosi költségeket is. A tulajdonos szerint azonban a légitársaság kedden megváltoztatta az ajánlatát, már csak 50 dollárt fizetnének kárpótlásul. A Delta Airlines szóvivője szerint ennyi a megszokott teheráru-kártérítés összege, de még tárgyalnak a tulajdonossal. 

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra