szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Beija-Flor szambaiskola diadalmaskodott a riói karneválon egy olyan felvonulással, amely Roberto Carlos, a brazil varieté királya előtt tisztelgett. A karnevál véget ért, most a nagyváros utcáinak takarítása következik.

A 150 éves múltra visszatekintő táncmulatságon helyi idő szerint szerdán hirdettek győztest a szambaiskolák versenyében. A döntést 15 tagú zsűri hozta meg, a Beija-Flor iskola 12. diadalát ünnepelhette. A kék-fehér színekben pompázó szambaiskola otthona Nilópolis, Rio de Janeiro északon fekvő szegény elővárosa. Az iskola, amely négyezer táncost számlál, kedden - a karnevál tizenkettedik napján - mutatta be műsorát a Sambodrome 70 ezres közönsége előtt. Felvonulásuk 82 percig tartott, a szambázó táncosok sora hétszáz méterre nyúlt. Az utolsó kocsin Roberto Carlos, az iskola nagy példaképe ült, a brazil varieté királyát óriási ováció fogadta. 

A karneválon 12 iskola mérte össze erejét, a második helyet a tavalyi győztes Tijuca iskola érdemelte ki. Táncosai ezúttal az Avatar című hollywoodi kasszasikert idézték fel a szamba stílusában. Harmadik lett a legrégebbi, 1928-ban óta működő szambaiskola, a Mangueira, amelyet az azonos nevű nyomornegyedben alapítottak. Ez az iskola szintén egy brazil zenész, Nelson Cavaquinho előtt tisztelgett műsorával. 

A karnevál végeztével a takarítás vette át a mulatság helyét, a táncosok helyett az utcák megtisztításáról gondoskodó munkások róják az aszfaltot. Rio de Janeirónak ezúttal sem volt oka panaszra, az első becslések szerint a karnevál több mint egymillió látogatót vonzott, ennek negyven százaléka volt külföldi.

Így alakítsa ki hálószobáját és esti szokásait, ha valóban jól akar aludni

Így alakítsa ki hálószobáját és esti szokásait, ha valóban jól akar aludni

A MÁV 40 éves, szerintük korszerű dízelmozdonyokat indít a Balatonnál

A MÁV 40 éves, szerintük korszerű dízelmozdonyokat indít a Balatonnál

Gisèle Pelicot beperel egy francia magazint, amiért lesifotókat készítettek róla az utcán

Gisèle Pelicot beperel egy francia magazint, amiért lesifotókat készítettek róla az utcán

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét