szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy németországi lemezboltba való betörés gyanúja miatt hallgatta ki a helyi rendőrség Pete Doherty brit rockzenészt, aki állítása szerint jelen volt az incidensnél, de nem vett részt benne.

A kedd hajnalban történt betörés során egy gitárt és egy cd-t vittek el a dél-németországi Regensburg egyik lemezboltjából. A helyi rendőrség pénteki közlése szerint egy szemtanú felismerte a 31 éves Dohertyt a három elkövető között. A zenész bár elismerte, hogy jelen volt az incidensnél, de azt állítja, nem vett részt a betörésben. "Valóban ott voltam, de nem én követtem el" - nyilatkozta a német televízióban.

Doherty jelenleg egy filmforgatás miatt tartózkodik a városban. Őt és német kísérőit csütörtökön hallgatták ki a rendőrök. A három férfi a nyomozóknak elmondta, éppen egy kocsmából tartottak hazafelé, amikor egyikőjük betörte a lemezbolt kirakatát. Arra azonban már nem emlékeznek pontosan, hogy mi történt ezután, mivel mindannyian meglehetősen ittasak voltak. A gitárt és a lemezborítót később megtalálták az utcán. Az ügyben vádemelés nem történt.

Doherty még a 2000-es években, a brit The Libertines zenekar énekeseként alapozta meg rosszfiús imázsát, állandó drogbotrányai és egyéb törvénybe ütköző megnyilvánulásai révén. Nem ez az első alkalom, hogy éppen németországi tartózkodása alatt került a helyi lapok címlapjára. Még 2009-ben leküldték egy müncheni rendezvény színpadáról, mert a náci korszakot idéző változatban énekelte el a német himnuszt, amelyért később hivatalosan is bocsánatot kért. Berlinben pedig egy autó ablakának állítólagos betöréséért vették őrizetbe a rendőrök.

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén