szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Arnold Schwarzenegger felesége, Maria Shiver hivatalosan is beadta a válókeresetet – írta a Blikk.

A papírokban a felek közös megegyezését tüntették fel. Mivel a pár 1986-os esküvője előtt nem kötött házassági szerződést, így Maria a színész-exkormányzó 300 millió dolláros – 60 milliárd forintos – vagyonának felére tarthat igényt – és a hírek szerint tart is.

Ez az összeg persze folyamatosan növekedhet, hisz Schwarzi összes kasszasikert hozó filmje a házasságuk alatt készült, így a jövőben befolyó jogdíjak felére válásuk után is igényt tarthat a megcsalt asszony.

Schwarzenegger házassága május elején omlott össze, amikor kiderült, 14 évvel ezelőtt gyermeket csinált akkori házvezetőnőjüknek, Mildred Baenának, balkézről jött fiú alig egy héttel azután jött világra, hogy Maria Shiver megszülte első közös gyermeküket, Christophert.

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”