szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyar drogfutárt tartóztattak le a az olasz hatóságok Tiesztben: a magyar fiatalembert egy közúti ellenőrzés során fogták el, amikor magyar rendszámú furgonjával Szlovéniába tartott, egy még márciusban a cagliari ügyészség által kiadott körözés alapján.

A 29 éves P. G. T-t azzal vádolják az olasz hatóságok szardíniai híroldalak szerint, hogy bűnszövetkezetben követett el kábítószer-csempészetet, egyike volt azoknak a drogfutároknak, akik Spanyolországból származó drogokat szállított az olasz feketepiacra, elsősorban Szardínia szigetére.
Megölte és feldarabolta egy budapesti férfi az apját, aztán bejelentette, hogy eltűnt

Megölte és feldarabolta egy budapesti férfi az apját, aztán bejelentette, hogy eltűnt

Farkas Gábor zongoraművészt választották a Zeneakadémia rektorának

Farkas Gábor zongoraművészt választották a Zeneakadémia rektorának

Rúzsa Magdi idén 424 milliós bevétel mellett 88 milliót vett ki a cégéből

Rúzsa Magdi idén 424 milliós bevétel mellett 88 milliót vett ki a cégéből

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása