szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Akár pénzbüntetés is várhat Arnold Schwarzeneggerre, mivel egy bejelentés szerint júniusi látogatásakor állítólag szivarozott a salzburgi repülőtéren, ahol tilos a dohányzás.

Kalifornia volt kormányzója ellen feljelentés érkezett az ügyben - legalábbis a Kurier című lap szerint, az illetékes hatóságnál azonban erről egyelőre nem tudnak. Eltérően értesült egy másik osztrák bulvárlap, a Krone Zeitung, amely úgy tudja, hogy az egykori hollywoodi filmcsillagot kétszer is megbírságolták tiltott helyen való dohányzásáért, a grazi és a salzbrugi repülőtéren, 200-200 euróra.

Az osztrák köztévének nyilatkozó Josef Goldberger hatósági referens szerint feltehetőleg a büntetési eljárás elindítása sem jelentene sokat, hiszen magánszemélytől érkezett feljelentések esetében a közigazgatási jog alapján a vádlottnak joga van az állásfoglalásra. "Küldhetek Arnie-nak hivatalos felszólítást, de ha széttépi, akkor ennyi volt, az Amerikai Egyesült Államokkal ugyanis nincs jogsegélyegyezményünk" - fejtette ki Goldberger. 

De nem ez az egyetlen oka annak, hogy Schwarzenegger büntetlen marad. Alexander Klaus, a repülőtér sajtószóvivője szerint ugyanis Schwarzenegger Salzburgba érkezve csak szájába dugta a szivart, de nem gyújtotta meg: "Az égő cigaretták ugyebár füstölnek, Schwarzenegger mellett viszont nem voltak füstfelhők". A Krone Zeitung értesülése szerint elszánt dohányzásellenes aktivisták most az amerikai nagykövetségen akarják behajtani a bírságot, amellyel Schwarzeneggert sújtották. Az osztrák repülőtereken tilos a dohányzás.

Schwarzenegger korábban azzal okozott hatalmas botrányt az USA-ban, hogy kiderült, egykori házvezetőnője gyereket szült neki házasságon kívüli kapcsolatában. Ez nem sokkal azután derült ki, hogy feleségével bejelentették, elválnak.

 

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Helyenként ma is csak 11 fok lesz

Helyenként ma is csak 11 fok lesz

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut