szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nigella Lawson fogyásának titkát találgatja a brit sajtó. Az utóbbi időben kerek formáiról ismert tévés szakács korábban azt mondta, hogy elégedett az alakjával, nemrég azonban ledobott jó néhány fölös kilót – legalábbis az egyik londoni étteremnél készült fotók szerint.

Az 51 éves Nigella Lawson feltűnő súlyvesztésének okait a brit Daily Mail online kiadásának cikkében találgatják. A szakácsot akkor fotózták le fekete ruhájában és hosszú sárga kabátjában, amikor férjével, a műgyűjtő Charles Saatchival vacsorázni ment egy londoni étterembe.

Azt nem tudni, pontosan milyen módszerrel soványodott le Nigella, de fogyókúrás terveit emlegette nemrég. A szakácsnő korábban még azt mondta, hogy szeretne ledobni pár kilót, de a falánksága erősebb a hiúságánál. Ezt műsoraiban is bizonyította, amelyekben a főzőcskézés nem egyszer éjszakai hűtőrablással ért véget. Nemrég viszont már úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne a jól párnázott nők címlaplánya lenni.

A diétát könnyíthette, hogy Nigellának volt kihez fordulni tanácsért a családban, több közeli hozzátartozójának vannak már ugyanis fogyókúrás tapasztalatai. 68 éves férje 2008-ban tojásdiétával gyötörte magát, több mint húsz kilót le is dobott, de néhány hónap után feladta a küzdelmet, és azt mondta, hogy isteni volt újra meghíznia.

Utóbbit Nigella is megerősítette: azt mondta, hogy férje nem igazán szereti az egészséges kaját, és gyakran bújnak ágyba némi jégkrémmel, keksszel és müzlivel felszerelkezve.

Nigella apja, az egykori brit pénzügyminiszter Nigell Lawson tanácsait is megfogadhatja, aki 1989-ben lépett ki a kormányból, jó néhány pluszkilóval együtt. Abban az időben karikaturisták is viccelődtek az exminiszter súlyával, de végül diétába fogott, több mint harminc kilót fogyott és saját fogyókúrás könyvet adott ki.

A túlsúllyal kapcsolatos piszkálódásból Nigellának is kijutott. Áprilisban például azután kapott csípős megjegyzéseket, hogy előkerült néhány fotó az ausztráliai nyaralásáról. Ezeken a tévés szakács úgynevezett burkiniben fürdőzik, amit eredetileg muszlim nőknek terveztek. Bár a fekete ruha az egész testét takarta, Nigella meglehetősen kerek vonalai így is látszottak.

Lelőtték a hackerek a lengyel űrügynökséget

Lelőtték a hackerek a lengyel űrügynökséget

Új elmélet látott napvilágot Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatban

Új elmélet látott napvilágot Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatban

Így néz ki, ahogy a Charlie Hebdo szerint Trump öltözteti Zelenszkijt: „Jó lesz ez a hullazsák is”

Így néz ki, ahogy a Charlie Hebdo szerint Trump öltözteti Zelenszkijt: „Jó lesz ez a hullazsák is”

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot