Tetszett a cikk?

Az észak-koreai hadsereg 145-ről 142 centiméterre csökkentette a besorozhatók magasságának alsó határát, mert sok az angolkóros a kilencvenes évek közepén pusztító éhínség miatt - írta hétfőn egy szöuli internetes újság.

"Mivel igen sok fiú túl kicsi ahhoz, hogy megfeleljen a magasságbeli követelményeknek (...) a hadsereg ma már mindazokat felveszi, akik elérik a 142 centimétert" - mondta egy észak-koreai forrás a Daily NK című, általában jól értesült lapnak, amelyet észak-koreai menekültek írnak.

Minden 16-17 éves fiúnak legalább kétéves kötelező katonai szolgálatot kell teljesítenie. A jó egészségi állapotú lányoknak, nőknek is kötelező, de rövidebb idejű a szolgálat. Az észak-koreai hadsereg állománya 1,2 millió fő, és ebben tekintetben a negyedik a világon.

A most behívott észak-koreai fiatalok a kilencvenes évek közepén születtek, amikor az éhínség százezrek halálát okozta, illetve sokan legyengültek. A születési arány abban az időszakban nagyon alacsony volt, a gyermekhalandóság pedig igen magas, ezért csökkent mostanra a katonai szolgálatra alkalmasok száma - közölte az észak-koreai forrás.

Közben Észak-Korea ismét súlyos élelmezési válsággal küszködik. Az ENSZ szerint hatmillió embernek - a lakosság negyedének - van szüksége sürgős élelmiszersegélyre. Valerie Amos, a világszervezet humanitárius ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettese tavaly ősszel, az országban tett négynapos látogatásáról visszatérve úgy becsülte, hogy az öt év alatti gyerekek harmada szenved krónikus alultápláltságban, a sztálinista ország északi részén pedig ez az arány eléri a 45 százalékot.

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot