szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Orosz jogvédők szégyenletesnek nevezték pénteken, hogy Sztálin fényképével díszített buszok jelennének meg a hitleri Németország felett aratott győzelem 67. évfordulóján, május 9-én az egykori Szovjetunió nagyobb városainak utcáin.

Arszenyij Roginszkij, a Memorial jogvédő szervezet vezetője azt mondta: szégyent hoz az országra Sztálin képének dicsőítése. Ez azt bizonyítja, hogy az ország semmire sem emlékszik - tette hozzá.

Viktor Loginov, a Győzelem buszai terv kezdeményezője ugyanakkor arról írt Zsivoj zsurnal (Élő újság) című lapjában, hogy idén 40 városban jelennek meg az ilyen buszok, sokkal több helyen, mint tavaly. Az ehhez szükséges pénzt pedig hamarosan összegyűjtik.

Korábban az Interfax orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az észt és a lett fővárosban, Rigában és Tallinnban is indítanának ilyen buszokat. A helyi hatóságok azonban máris jelezték, hogy nem engednek közlekedni ilyen járműveket.

Mihail Fedotov, az orosz államfő mellett működő emberjogi bizottság elnöke ártalmasnak és tiszta provokációnak minősítette a Sztálin-buszok ötletét.

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?