szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nagymamája ajándékaiból él állítása szerint Győzike, aki ellen adócsalási per van folyamatban. A roma showman állítólag majdnem 200 millió forintot és több házat kapott nagymamájától.

Győzike ellen 22,2 millió forint értékű adócsalási per zajlik, amelyben azzal vádolják a roma showmant, hogy az RTL Klubtól kapott fizetését nem tüntette fel bevételként az éves adóbevallásaiban, s ezáltal járulékokat sem fizetett utána. Győzike váltig állította, hogy egy fillért sem kért a tévés szereplésért, most pedig azt állítja, hogy a fizetés helyett a nagymama ajándékaiból tartotta el családját – írja a Blikk.

Győzike állítása szerint a tavaly elhunyt nagymamája segítette őt és feleségét, a nagyobbik lányuk, Evelyn születésekor pedig házat vásárolt a kislány nevére előbb Nógrádmegyerben, majd Hajdúszoboszlón, később Virág nevű lányuk születésekor pedig Salgótarjánban vett házat az újszülött nevére.

A roma showman szerint nagymamájának kárpótlási jegyekből és hatalmas földterületeiből volt vagyona, amiből összesen 196 millió forintot ajándékozott az unokájának, valamint őt tette meg örökösének is.

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly