szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fehér szibériai tigriskölyök pusztult el egy kelet-kínai állatkertben: három társa végzett vele az állatkert szerint véletlenül, a közvélemény szerint viszont azért, mert éheztették és rossz körülmények között tartották őket.

A ritka fehér kölyök mindössze 10 hónapos volt, három bengáli kölyök ölte meg. Az állatkert nem hozta nyilvánosságra a kedden történteket, csütörtökön azonban felkerült egy fotó a kimúlt kölyökről a világhálóra.

Sok internetező szerint az egyéves bengáli kölykök és a szibériai fehér nem játszottak, hanem egymásra támadtak, mert a gondozók nem táplálták megfelelően őket, ezért éheztek. Hasonló esetre volt példa pár évvel ezelőtt egy másik kínai állatkertben, az ország északkeleti részén.

Az állatkert a mostani üggyel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a tigrisek jól tápláltak voltak, ezt bizonyítja az is, hogy a három bengáli nem falta fel a fehér kölyköt. Szerintük a négy tigris jól megfért egymással, a gondozók nem észleltek területi harcokat köztük.

Az állatkert viszont elismerte, hogy a ritka fehér szibériai tigriskölyök talán túlságosan is jámbor volt társaihoz képest.

Megállapodott a Mohu a nagykanizsai céggel, amiért tüntettek a helyiek

Megállapodott a Mohu a nagykanizsai céggel, amiért tüntettek a helyiek

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban