szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bőven volt ünnepelnivalója Soros György magyar származású amerikai milliárdosnak szombaton: ezen a napon lett 82 éves, és eljegyezte a nála jóval fiatalabb Tamiko Boltont.

Soros és a 40 éves Bolton 2008 tavaszán találkoztak először. A pár Soros New York államban lévő southamptoni nyári rezidenciáján jelentette be hivatalosan barátok és rokonok kis csoportjának, hogy összeházasodnak - közölte az üzletember egyik bizalmas barátja. Sorosnak ez lesz harmadik, Boltonnak pedig a második házassága. Az üzletembernek korábbi házasságaiból öt gyereke van.

Bolton táplálékkiegészítők internetes kereskedésével kezdte karrierjét, most online jógaoktatással foglalkozik. A jóbarát szerint Soros rózsaszín köves arany jegygyűrűt ajándékozott Boltonnak platinafoglalatú Graff gyémánttal.

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra