szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ez idáig egyedülállónak számító bolygót fedeztek fel kutatók: a "gázóriás" égboltját négy csillag ragyogja be.

Az Oxfordi Egyetem közleménye szerint csillagászai egy nemzetközi kutatócsoporthoz csatlakozva azonosították be az ötezer fényévnyire, a Hattyú - latinul Cygnus - csillagképben fekvő bolygót, amely a PH1 elnevezést kapta. A távoli égitest egy csillagpáros körül kering, míg a "hármasfogat" körül egy másik, távoli csillagpár is köröz: mintha négy nap világítaná be a bolygó égboltját.

Annak ellenére, hogy a bináris csillagrendszerek - csillagpárokból álló rendszerek - nem számítanak szokatlan jelenségnek, a Naprendszerünkön kívül ez idáig felfedezett több ezer bolygó közül mindössze hat kering egy-egy csillagpár körül, de egyiknél sem észlelték másik csillagpár jelenlétét a kutatók. Az, hogy egy ilyen négycsillagos rendszer miként tud elég stabil maradni, egyelőre rejtély a szakemberek számára.

NASA

"Izgalmas dolog elképzelni a látogatást egy olyan bolygóra, amelynek egét négy csillag ragyogja be, ugyanakkor ez az új világ kissé összezavarja a csillagászokat: egyáltalán nem egyértelmű ugyanis, hogy miként alakult ki ez a konstelláció ilyen zsúfolt környezetben" - húzta alá Chris Lintott, az egyetem munkatársa.

A gázóriásnak tartott PH1 alig valamivel nagyobb a Neptunusznál. A bolygót két önkéntes fedezte fel a Planethunters.org internetes oldalt használva. Hivatásos csillagászok a Hawaii-szigetek Mauna Kea nevű vulkánjának tetején működő Keck Obszervatórium teleszkópjai révén erősítették meg a felfedezést.

A  brit zenészek és írók védelmet kérnek a mesterséges intelligencia ellen

A brit zenészek és írók védelmet kérnek a mesterséges intelligencia ellen

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd