szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Negyvenkét újabb idegen planétát fedeztek fel amatőr bolygóvadászok, akik a Kepler-űrteleszkóp adatait elemzik.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 2009 márciusában bocsátotta fel bolygóvadász űrteleszkópját, amely a Nap körül keringve az égbolt egy olyan szegmensét figyeli, ahol 150 ezer csillag található. Feladata annak meghatározása, hogy mennyire gyakoriak a Tejútrendszerben a csillagok lakhatósági zónájában lévő Föld-szerű bolygók. Az űrteleszkóp úgynevezett tranzitmódszerrel kutat, azt a parányi fényességcsökkenést regisztrálva, amelyet egy bolygó okoz a csillag fényében, amikor elhalad előtte.

A 2010 novemberében indított Bolygóvadász (Planet Hunters) projektben a Yale, az Oxford és egy sor más egyetem vesz részt. Az önkéntesek a Kepler-űrteleszkóp által összegyűjtött adatokat elemzik abban a reményben, hogy távoli napok körül keringő Föld-szerű bolygókat fedeznek fel. Az ötletgazdák szerint az emberi szem a számítógépnél jobban képes megkülönböztetni a csillagok fényében bekövetkező parányi változásokat. Eddig összesen 48 bolygójelöltet találtak, az első igazolt planétát, a PH1 katalógusjelű égitestet 2011 októberében észlelték - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon. 

Az amatőr csillagászok által újonnan felfedezett bolygójelöltek között 15 olyan van, amely a csillaga lakhatósági zónájában van, vagyis felszínűkön a se nem túl magas, se nem túl alacsony hőmérséklet miatt létezhet folyékony víz.

Találtak egy Jupiter-méretű bolygót is, a PH2 katalógusjelű égitest létét már 99,9 százalékos bizonyossággal igazolták. Az égitest túl nagy ahhoz, hogy lehessen élet rajta - a számítások szerint a felületén a hőmérséklet 30 és mínusz 88 Celsius fok között lehet. 

"A bolygó holdjai azonban, ha vannak ilyenek, lakhatók lehetnek" - vélekedik Ji Wang, a Yale Egyetem kutatója, az Astrophysical Journal című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: ez nagyon hasonlatos ahhoz, amit az Avatar című filmben láttunk, ahol a Polyphemus óriásbolygó körül a lakható Pandora-hold kering.

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón