szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Margaret Thatcher élete során kétszer is járt Magyarországon. A Bors megtalálta egykori tolmácsát és zöldségesét is.

A mai napig örömmel gondolnak vissza a Vaslady 1984-es budapesti látogatására azok, akik akkor találkozhattak Nagy-Britannia miniszterelnökével. A Borsnak sikerült elérnie egykori tolmácsát, aki napokon keresztül kísérgette Thatchert a magyar fővárosban.

"Karizmatikus, ugyanakkor rendkívül visszafogott volt" – mondta a lapnak Bánlaki György, aki a nyolcvanas években több budapesti vendégnek is tolmácsolt, a kilencvenes években pedig washingtoni nagykövetként dolgozott.

"Nagyon sokat beszélgettünk mindenfélé­ről, de ezt nem nevezném bratyizásnak, Thatcher nem olyan típus volt." Bánlaki emlékei szerint például nem áradozott a városról, az ételekről, bár úgy tűnt, ízlett neki a magyar konyha. A Parlament viszont egyértelműen lenyűgözte.

Az egykori tolmács szerint a budapesti látogatásból a legemlékezetesebb jelenet a nagycsarnokbeli vásárlás volt. "Megállt egy idős vidéki bácsinál, hogy mézet vegyen a férjének. A kofa nem volt hajlandó pénzt elfogadni, ­Tha­tcher pedig ingyen nem kérte a mézet. Végül úgy egyeztek meg, hogy egyet kifizet, egyet pedig ajándékba kap. Érvelni nagyon tudott" – mondta Bánlaki.

A Vásárcsarnokban a Kmetty-stand őrzi Margaret Thatcher látogatásának emlékét.

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése