szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ferenc József ősz hajtincsét is őrizgette az osztrák császár egykori komornyikja. Az ereklyét most több mint 4 millió forintért árverezték el.

Óriási érdeklődés övezte a Dorotheum bécsi aukciósház csütörtöki árverését, amelyen Ferenc József osztrák császár egy hajtincse is kalapács alá került.

A becsült érték több mint hússzorosáért, 13 720 euróért (4,1 millió forint) kelt el a kék bársonydobozkában őrzött ősz hajtincs, amely Eugen Ketterlnek, Ferenc József utolsó komornyikjának a gyűjteményéből származott. A becsüsök korábban 400-600 euróra (mintegy 120-180 ezer forint) értékelték.

A hajtincset az egykori osztrák császárhoz, magyar királyhoz köthető más tárgyakkal együtt bocsátották árverésre: 8750 eurót fizettek egy pár mandzsettagombért, amelyek egykor Ferenc József kézelőjét díszítették. A gombokhoz írásos tanúsítvány is tartozik, Ketterlnek, a császári ruhatár egykori gondozójának kézírásával.

Egy császári monogramos zsebkendőért 2750 eurót fizetett új gazdája, egy 600-900 euróra becsült cigarettaszipka 4750 euróért kelt el. Egy arany vadászbrossért is a remélt ár több mint kétszeresét, 6875 eurót fizettek az árverésen.

Az aukción gazdát cserélt a tragikus sorsú Rudolf trónörökös vázlatfüzete is: 13 720 eurónál koppant a kalapács.

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

Zelenszkij: Ukrajnának nincs elég ereje visszafoglalni a megszállt területeit

Zelenszkij: Ukrajnának nincs elég ereje visszafoglalni a megszállt területeit