Már keresik a Szerbiában feltárt római villa nappaliját és a mozaikpadlót

Nagy és jól megépített római kori villa maradványaira bukkantak régészek Nyugat-Szerbiában, Valjevo körzetében.

  • MTI MTI
Már keresik a Szerbiában feltárt római villa nappaliját és a mozaikpadlót

Az építmény hétezer négyzetméteres. Radivoje Arsic régész, a valjevói örökségvédelmi hivatal munkatársa azt mondta, hogy a feltárt villa az egyik legnagyobbnak számít Szerbiában és Délkelet-Európában.

Az archeológusok értékelése szerint a villa a 4. század elején, Konstantin császár uralkodása idején épülhetett, és valószínűleg magas rangú tulajdonosának nyaralója volt.

"Feltártunk konyhát, a gazdasági épületet, és most keressük a nappalit, amelyben biztosan mozaikpadló is volt. Feltételezzük, hogy emeletes villáról van szó" – tette hozzá Arsic.

A villa annak az egykori útnak a közelében van, amely Srebrenicából vezetett a Rudnik-hegyre.